2021. március 27., szombat

"HÁT AKKOR ITT FOGUNK ÉLNI"

ÉLET ÉS IRODALOM 
Szerző: KENESEI ISTVÁN
2021.03.26.


...A magyar felsőoktatást az elmúlt egy évben gyakorlatilag szétverték. A sok egymástól és az érintett tárcáktól névleg független, de állami emlők táplálta intézményből álló halmaz ma alkalmatlan arra, hogy bármilyen konzisztens és következetes felsőoktatás-politikát érvényesíteni lehessen, azaz mostantól az esély is elveszett, hogy országos szintű koncepció alapján változtassunk a jelen állapotokon. Annak a ködösítésnek pedig inkább ne higgyünk, hogy az ITM most, úgymond, osztrák példára, „három lábra támaszkodó” finanszírozást vezet be a hallgatói, a tudományos és a fenntartási kvóták alapján.2 Hiszen csak a meleg vizet találták fel, 2016-ig ugyanis ez volt az általános rendszer, amelyet elvként már az 1993-as Ftv. is tartalmazott, de csak jóval később valósították meg, és akkor is úgy, hogy a korábbi bázisfinanszírozást osztották több normatívára.

De ne dőljünk be az irritáló „modellváltás” kifejezésnek se, mert itt valójában egy tulajdonoscserével, a nemzeti vagyon egy részének alapítványba helyezésével megvalósított magánosítás történik. Modellváltásról akkor lehetne szó, ha legalább nagy vonalakban kidolgozták és főleg megbeszélték volna, milyen irányokban milyen eszközökkel fejlesztenék ezt a területet az – első fecske Corvinusétól eltérő – újfajta alapítványi rendszer segítségével.

Modellek helyett azonban csupán törvényeket dolgoztak ki, amelyek segítségével lényegében legalizálták azt az eddigi gyakorlatot, hogy a tárca különalkukat köt az intézményekkel, hiszen a 3–5 évre szóló egyedi szerződések keretei között bármi elképzelhető. Ez az egyéni elbánást törvényesítő eljárás azután „lecsuroghat” az intézményeken belüli pénzosztásra, hacsak nem állítanak fel egységes és normatív belső szabályozást ennek elkerülése érdekében. Mivel a tavaly szeptember 1-jével magánosított egyetemekre már érvényes kellene legyen az egyedi szerződésekkel való finanszírozás, kíváncsi lennék, köttettek-e ilyenek, mert a sajtó némasága alapján azt kell hinnem, hogy nem. Akkor viszont felmerül a kérdés, milyen forrásból és konstrukcióban mekkora összegeket kapnak fenntartásukhoz a tulajdonosváltáson átesett egyetemek.

Az biztos, hogy a kuratóriumok (röviden: Km.) és a felügyelőbizottságok (FB) tagjai megkapták juttatásukat. Ez egy véletlenül felfedezett va­gyon­nyilatkozatból derült ki, amelyben a kicsiny Neumann Egyetem FB-tagságáért kapott havi 1,6 millió Ft-ot (!) vallott be a kecskeméti polgármester.3 Azután a Magyar Narancs a múlt héten egy teljesebb rovancsolást végzett el, amiből megtudtuk, hogy néhány miniszteren kívül minden Km.- és FB-tag 1,1 és 1,6 millió Ft/hó (!) juttatást vesz fel a nyilvános jegyzőkönyvekkel nem igazolt havi legföljebb egyszeri üléseiken való részvételért.4 Most ne kérdezzük, milyen megfeszített munkáért kapják még a professzorokét is két-háromszorosan felülmúló juttatásokat, hanem foglalkozzunk azzal, hogyan egyszerűsíti az egyetemi irányítást ez a magánosítás...


AZ ÉS 2021/12. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.