2021. április 15., csütörtök

A JÁRVÁNY HULLÁMAIVAL EGYÜTT VÁLTOZIK, MENNYIRE SZOLIDÁRISAK A MAGYAROK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKKAL

QUBIT
Szerző: RADÓ NÓRA
2021.04.15.


A tavaly tavaszi járványhullámban a társadalmi szolidaritás, a segítségnyújtás számos szervezett és spontán formájával találkozhattak az egészségügyi dolgozók, ez azonban a nyári-őszi időszakra jelentősen megcsappant, sőt a hangulat helyenként egyenesen ellenük fordult. Az együttérzés szintje akkor nőtt meg ismét, amikor az áldozatok száma emelkedni kezdett és sokan testközelből tapasztalták meg a járvány hatásait. A harmadik hullámra a médiából és a közösségi médiából is nagyrészt kikoptak a segítő szándékú megnyilvánulások, Bár a segítés vágya megmaradt, aki segíteni akar, ma kevésbé találja meg ennek a módját, mint tavaly tavasszal.

Egyebek mellett erről beszéltek a résztvevők a Társadalomtudományi Kutatóközpont keddi kerekasztal-beszélgetésén, amelyen Bátyi Zoltán, a 3D nyomtatás a koronavírus ellen kezdeményezés alapítója, Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke és a Fogjunk Össze Egyesület alapítója, Molnár András, a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-készenléti referense, Tóth Judit Mária, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke és a Jobbulást Alapítvány vezetője, valamint Feischmidt Margit, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora cserélt eszmét arról, hogyan alakult Magyarországon a társadalmi szolidaritás a koronavírus-járvány idején, milyen tapasztalatok születtek a társadalmi segítés lehetőségeit illetően, és hogyan változott a helyzet a tavaly tavaszi járványidőszakhoz képest. A beszélgetést Kolozsi Ádám, a Telex újságírója vezette...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.