2021. április 15., csütörtök

„AKI ELUTASÍT EGY VAKCINÁT, ELUTASÍTJA AZ ÉLETET” – ORVOSOK, ASSZISZTENSEK AZ OLTÁSI KAMPÁNYRÓL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ÁTLÁTSZÓ
2021.04.15. 


Rengeteg hír, álhír terjed a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban, ami egyre több embert bizonytalanít el és tart kétségek között. Pedig az orvosi szakma továbbra is határozottan kiáll az oltás mellett és hangsúlyozza annak fontosságát. Egészségügyi dolgozókkal, önkormányzatokkal beszélgettünk az oltás rendjéről, a kockázatokról, a félelmekről, a kiskapukról és arról, mire jó vagy nem jó az oltás. Olyan orvossal is beszéltünk, aki leszögezte: aki nála elutasít egy vakcinát, veheti a kartonját és mehet. Szerinte ugyanis az oltás el nem fogadása azonnali jegyváltás az intenzívre vagy a halálba.


„Amióta oltják az embereket, még több a halott” – ezt egy multinacionális vállalat borsodi gyárában dolgozó nő nyilatkozta a G7-nek a minap. És nem ő az egyetlen, aki így gondolja. A közösségi oldalakon számos csoport, oldal, bejegyzés foglalkozik azzal, hogy bár egyre többen kapnak oltást, a betegek és az elhunytak száma is nő, így „láthatóan semmi értelme az oltásnak” – sőt, talán „éppen az okozza bajt”.

Azt is sokan mondják, hogy „járványok voltak és lesznek”, egy „pár hónap alatt kifejlesztett” vakcina nem lehet biztonságos, nem tudni, milyen mellékhatásai lesznek, és a vírus mutálódása úgyis „feleslegessé teszi” a beoltottságot. Mások a saját immunrendszerükben bíznak, hiszen „ha eddig nem kapták el, ezután sem fogják”, az „egész el van túlozva”, „influenzában is sokan meghaltak”, és ez az egész az oltásokkal egy „emberkísérlet”.

A bizonytalanság és a határozott oltásellenesség a számokban is megmutatkozik. A KSH legfrissebb adatai szerint a teljes népesség 58 százaléka tervezi az oltást (vagy már kapott is) és 20 százalék elutasító. A teljes lakosságból, ami 9,7 millió fő, eddig 4 millióan regisztráltak oltásra. De amíg januárban naponta átlagosan 54 ezren nyújtották be oltási kérelmüket, ez a szám 2021. április elejére 36 ezerre csökkent. Ha már minden regisztráltat beoltottak, újabbak viszont nem jelentkeznek, az gátat szabhat a nyájimmunitás mihamarabbi elérésének, ami a járvány elhúzódását eredményezheti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.