2021. április 8., csütörtök

TAO: A KÖZPONTOSÍTOTT KORRUPCIÓ

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2021.04.08.


Orbán – a felcsúti Puskás Akadémia alapítójaként – 2007-ben még arról beszélt, hogy a növekvő sporttámogatások révén, hamarosan felnő a magyar labdarúgásban legalább 50 olyan játékos, aki a spanyol, német, angol és olasz bajnokságban rendszeresen játszik majd. 2019-ben már kicsit visszalépett: annak a reményével is beérte, hogy a hazai foci akadémiák tíz évente legalább két válogatott szintű játékost kineveljenek. Az elmúlt bő tíz évben ez az álom közel 1000 milliárd forintjába került az országnak, de a vállalatok adójából lecsípett tao pénzek közel sem hozták azt az eredményt, amit elvárhattak volna tőle.


„A tao nagy nyertese egyértelműen a felcsúti Puskás Akadémia. Ha elosztjuk az elmúlt tíz évben a számlájukra érkezett 34 milliárd forint támogatást, akkor minden nap mintegy 21 millió forint folyt be a számlájukra” – összegezte a Hirklikk kérdésére Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a sporttámogatások egyik legszembetűnőbb anomáliáját. A kormány nem csinál titkot abból, hogy milyen hatalmas összegeket fordít a látvány sportokra, de a nyilvános adatokból azt már sokkal nehezebb kideríteni, kik és mennyit kapnak ebből a forrásból. Melyik gazdálkodói kör fizeti ezeket az adományokat.

A tao „történetek” feldolgozása a civil szervezetek számára sziszifuszi munkának bizonyult, hiszen minden alkalommal falakba ütköztek. Előbb vagy utóbb azt is tudomásul kellett venniük, hogy az Európai Unió testületei becsukták a szemüket, nem akarták észrevenni, hogy a tao pénzek mögött valójában tiltott állami támogatásról van szó. A kormány Brüsszelben annyit elismert, hogy a sport állami támogatásának tekinti ezeket a pénzeket, de idehaza a közvéleményt arról győzködte, hogy szó sincsen közpénzről, a vállalatok magánpénze kerül a tao kasszába. „Kommunista beidegződés mást feltételezni” – söpörte le a kétkedők érveit idehaza Orbán egy tévés vitában, idézi fel Ligeti Miklós, és hozzáteszi: „mást mondtak idehaza, mást Brüsszelben, de ebben nincs semmi szokatlan”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.