Szerző: ÉS
2021.05.07.
Száz éve született Farley Mowat
I N T E R J Ú
Beszélgetés Blake Bailey-vel Philip Rothról
K R I T I K A
Hermann Ildi fotográfus
Cserhalmi Luca: Amorf világ
(Csató József Broken Bones of the Heart című kiállítása május 21-ig látogatható a Deák Erika Galériában.)
Kőrösi Boglárka. Kislátószög
(Két virtuális Trianon100 tárlat az Alföldről)
Báron György: Képek a barakklakók életéből
(A legvidámabb barakk. Magyar rövidfilm. Rendező-forgatókönyvíró: Varga Noémi. Operatőr: Nagy Marcell. Vimeo Staff Pick)
Az elbeszélt családi saga önmagában is példázatos, ám nem ez adja a mű kivételes erejét, hanem a forma. Egy-két rejtett, diszkrét vágást leszámítva egyetlen bravúros hosszú kameramozgást látunk. Amikor elkezdődnek a vallomások, a bérház kanyargós, szűk lépcsőjén megy föl a kamera, majd belép a lakásba. Innentől a helyszín többet mond el ezeknek az éveknek a lélekőrlő természetéről, mint a drámai monológok...
Gergics Enikő: A bevésődés kora
(Ex Katedra – Tanmesék a 90-es évekből. Rendező: Boross Martin. Stereo Akt–Füge Produkció, SzínházTV, április 27.)
A kilencvenes évek és a kelet-európaiság át van passzírozva ugyan a kisiskoláskor, kiskamaszkor szűrőjén, de a címadás ellenére az általános iskolai élmények és az ex katedra mikroagressziók mégsem annyira jelentős részét teszik ki az előadásnak. Kisebb részben a felnövésről magáról, nagyobb részben pedig ennek a közös idő- és tércikkelynek a megéléséről szól, amiben persze meghatározó az iskola mint helyszín, de mégsem az autoriter oktatási rendszer kritikájáról van itt szó. Teljesítmény, hogy a múltba nézés nem válik lapos nosztalgiázgatássá, és valószínűleg azért nem, mert mélyreható problémafogalmazás hiányában is van tétje az előadásnak, ez pedig a személyesség. Nem csupán dokumentarista, egyenesen autobiografikus színházat látunk: a szereplők saját korai történeteiket mondják el, és ezek relevánsak, intimek tudnak lenni mindenféle előre elképzelt iskolai tragédia nélkül is. Nem lehet bánni, hogy a tematika szervezőereje nem nyomja le a személyeset...
Fáy Miklós. Wiener gypsy
(Bizet: Carmen – a Wiener Staatsoper előadása a ház honlapján – május 2.)
Anita Rachvelishvili a címszereplő, pompás hang, még amikor hamis, akkor is, és nagyon vitézül kármenkodik, ring és reng, csak hát egyszerű testalkati okokból a feszes ruhákban valahogy máshová pozicionálja Carment, operai erotikacentrum helyett út melletti kamionosálommá válik. A bűn édessége és ellenállhatatlansága helyett a szánnivalóságot látja az ember. Nyilván van Don José, aki őérte vagy őmiatta is öl, őket hívták be azelőtt a Mónika show-ba...
Csengery Kristóf. Aki becsukta az ajtót
(Kamara-kör: Stravinsky-est. Zeneakadémia – április 27.)
A fiatal muzsikusokból alakult, Radnóti Róza zongoraművész által vezetett Kamara-kör hangversenyének műsora az egyik legleleményesebb koncertprogram volt, amelyet valaha hallottam. Két leheletrövid mű vezette be az esemény két részét, mindkettő két-két fúvósra íródott (Fanfár egy új színház felavatására – két trombita; Lied ohne Name – két fagott), s mindkettő után egy-egy hosszabb, nagy jelentőségű mű következett, pontosabban egy-egy nagy mű szvitváltozata, illetve átirata (A katona története – szvit hegedűre, klarinétra és zongorára; Tavaszi áldozat – átirat zongorára, négy kézre). Rövidség és hosszúság, csekély jelentőség és kivételes súly, alkalmi darab és fontosnak szánt kompozíció, más alkotóperiódusok – mindegyik műben ott az átütően meggyőző csúcsteljesítmény varázsa egyfelől, a személyiség eltéveszthetetlen, hiteles kézjegye másfelől...
Siba Antal. Kevéske múlt
(Múlt és Jelen – Gulyás László beszélgetései az M4 sportcsatornán)
Kiváló műsor!
Gulyás László gazdag és többnyire sikeres sportriporteri pályát futott be, Vitray Tamás mellett Gyulai Istvánnal és Knézy Jenővel a kor sporteseményeinek elmaradhatatlan közvetítői. Nem tudom, csapása vagy adománya Gulyás életének, hogy ő közvetíthette Brüsszelből az 1985-ös Bajnokok Európa Kupáját, azt a döntőt, amelyik a futballtörténet egyik legtragikusabb eseményéve vált...
Zelei Dávid. A Nikolaidis-mondat
Andrej Nikolaidis: A magyar mondat / Homo Sucker: Az apokalipszis poétikája. Fordította Rajsli Emese és Jódal Kálmán. Gondolat Kiadó, Budapest, 2020, 301 oldal, 3400 Ft
A Nikolaidis-prózában (melyet e kötetben A magyar mondat képvisel) lejáróban lévő szavatosságú, magukat alkoholba pácolva tartósító férfiak (legtöbbször maguk is írók) próbálnak valami nyugat-európai mércével is értelmezhető cselekedetet véghez vinni, de aztán legyőzi őket saját és társadalmuk melankóliája. Ekkor általában a közelgő apokalipszist kezdik várni, idővel azonban rájönnek, hogy az csak azért nem jön, mert már mindig is itt volt. Ezt felismerve rendszerint kinyitnak egy single malt whiskeyt vagy esszéisztikus eszmefuttatásba kezdenek, esetleg mindkettő. És így tovább, ad infinitum. Játszódik Ulcinjban, a szerző lakhelyén, privát Comalájában (Rulfo) vagy Topekájában (Lerner), Montenegró és Albánia határán, valamikor a XII–XXI. század közt...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Demény Péter: Ex libris
Jenei Gyula–Verebes György: Légszomj
Tompa Gábor: Van még könyvtár Amerikában?
Egyed Emese: Daphne ideje
Villányi László: mindenek előtt
ÉS-KVARTETT – Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regényéről
Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett 2021. április 28-án Zoomon. A felvételt a jövő héttől meg lehet nézni a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb Szaniszló Judit Leli élete című regényéről lesz szó.
I R O D A L O M
Tóth Imre: Miközben
Tóth Imre. Egy régi képre
Tóth Imre. Apámmal a moziban
Tóth Imre. Apám biciklizni visz
Bozsik Péter. Tájleíró költemény
Benedek Szabolcs. Bögrés
Andrea ezúttal is busszal ment haza. A munkahelye biztosított ezekre az alkalmakra taxit, de ő nem szokott élni vele. Jólesett sétálni a megállóig az üres utcákon, kiszellőztetni a fejét, élvezni, hogy tekintete távlatokat jár be, és nem kell megtorpannia a kékesfehéren vibráló képernyőn. A hét nagyobbik felét ő is home office-ban töltötte, ám időnként úgy érezte, hogy muszáj bemennie az irodába. Leginkább délután, amikor véget ért az online oktatás, a gyerekek kijöttek a szobáikból, ölükben a laptoppal letelepedtek a nappaliban, és onnantól fogva nemcsak a telefonjaikból áradtak a legkülönfélébb hangok, hanem a tévét is bekapcsolták. Ráadásképpen időről időre hol ennek, hol amannak volt valamilyen kívánsága, amelyeket Andrea alig győzött teljesíteni...
Major Eszter Anna. Az a törött fülű rézedény
Nem találunk szavakat. Anyám sem, én sem. Ő talán megint elmondja, amit mindig elmond, akkor is, ha baj van, akkor is, ha nincs. De az is lehet, hogy most hallgatna ő is. Ez zavar, mert nem ismerem jól a szótlanságát, és mert egyre jobban rám telepszik a szoba csüggedt csendje. Ügyetlenül fészkelődöm a hepehupás széken, próbálom kipislogni az idegesítő homályosságot a szememből, a fülemben forróság, a hátamon hideg verejték csordogál lefelé. Elfog az ismerős érzés, hogy egyre nagyobb vagyok, az asztal pedig ijesztő gyorsasággal zsugorodik, ahogyan a szekrény, a polcok, az ágy, anyám. Az orvos is egészen apró, a CT képe az üvegtáblán fekete pont...
Háy János: Tizenöt év
Nem, anyu, nem csak a rosszra kéne figyelni, mondta a lány, aki szintén anya volt, két kisgyerek anyukája, már iskolások, telik az idő. Hármasban kísérték ki a buszhoz az anyát. Ez a délután a nagymamáé volt. A lány, aki szintén anya volt, ilyenkor szokott találkozni a barátnőivel. Van jó is, mondta. Itt vannak az unokák is. Az anya nem szólt. Nem akarta elismételni, hogy mennyire rossz neki, mióta egyedül van, bemenni úgy a lakásba, hogy nincs ott senki, ahol korábban volt valaki. Persze volt egy fél év, vagy egy év is, amikor volt benne megkönnyebbülés, mert benne lenni a betegségben, mármint a férje betegségében, hát azért az kikészíti az ember idegeit, a fizikai leterhelésről már nem is beszélve. Először félévente volt egy újabb meglepetés, aminek aztán elég komoly következményei voltak, hogy műtét, megint kemó, a második, aztán a harmadik...
Gyárfás Endre: Két költő, 1945
(1945. január 18. – február 13., Budapest felszabadulása)
Idős férfiakkal falatoztunk, iszogattunk, és közben szóba került a kirgizek népi eposza, a mintegy negyvenezer verssoros Manasz. Megemlítettem, hogy láttam Pesten egy színes, csatajelenetekkel dúsított filmet, a Vörös tulipánok völgyét, amely a hősköltemény egyik epizódját dolgozta fel.
Már-már a számon volt, hogy a zavaros történet nemigen tetszett, de, gondoltam, ha ezt elárulom, megsértem a vendégjogot. Jól gondoltam. A mellettem ülő testes férfiú ugyanis átölelt és közölte:
– Én írtam a forgatókönyvet...
Lévai Balázs: Blue Train
Bence már húsz perce ült a két sínpár közötti peronon, amikor a Vércse IC óvatosan betolatott a négyes vágányra. Mindig ott volt időben mindenhol. A zenekarban a Hibátlan becenevet kapta, mert hullhattak körülötte lámpák, kapaszkodhattak a lábába részeg rajongók, vagy lekéshette a refrént az énekes, ő nem tévesztett hangot, rezzenéstelenül fújta tovább. A vonat nagy zökkenéssel megállt előtte, ő mégsem mozdult meg. Gyerekkora óta utált vadidegenekkel összezárva várakozni egy levegőtlen kocsiban, kényszeredetten úti célokról és távoli rokonokról beszélgetni, akiket soha nem ismert, és soha nem is fog, ezért inkább kivárt az utolsó pillanatig. Ezer forint, összegezte magában, ennyi maradt a tegnap délutáni sörözés után, ezzel kell kihúzni a hétvégét. Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja neki, hogy egy ezressel a zsebében fog Debrecenbe utazni, kiröhögte volna. Korábban indokolatlanul sok pénz hordott magánál, szerette, ahogy a fémcsipesszel összefogott köteg kidomborodott a farmerén. A dzsesszkonzi óta sosem kellett mérlegelnie, hol ebédeljen, vagy megvehet-e egy bőrdzsekit. A gázsiját mindig kézbe kapta a koncertek után. Nyáron, a heti négy-öt buli után azt se tudta, mit csináljon azzal a sok pénzzel. Az indulás előtt egy perccel felszállt a huszonegyes kocsira és megkereste a helyét. Meglepően kevesen voltak a vonaton, még a fülhallgatóját sem kellett bedugnia, hogy elijessze a barátkozni vágyó nyugdíjasokat. Küldött Ancsinak egy rövid üzenetet Messengeren. Úton. Mosolygó sárga fej...
Kőrössi P. József. Árpi
Meghalt Árpi, na de hogyan?
Árpihoz hasonló, „utolsó embere” minden falunak van, vagy volt, amíg az „utolsó ember” meg nem halt. És akkor helyébe lép a következő utolsó ember. De Árpi úgy volt utolsó – ha készült volna rangsor, felmérés, ami manapság szokás –, ő úgy lett volna utolsó, hogy simán belefért volna a falusi nemzeti tizenegybe, és talán feljebb is vihette volna, akár két vagy három szomszédságos falu nemzeti tizenegyébe is bekerülhetett volna.
Ördögien tudott cselezni, fejjel, mellbedobással, lábbal és ollózva is rúgta a góljait, és lefeküdni is képes volt, fájdalmas képet vágni meg pláne, hangtalanul vagy jajveszékelve, mikor milyen hangulatra volt vevő a kisszámú közönség. Ezt ő mindig érzékelte már a kocsmában a mérkőzés előtt. Felszántotta a pályát, de ha a fölény megengedte, kifutott a vakondok túrta pálya szélére és bedobott egy újabb felest. A kapuban is jó volt részegen. Egy ágyúból kilőtt golyó volt, gyakran futott túl a pályán labda nélkül, ha volt háló a kapun, az fogta meg, ha nem volt, akkor a kapu mögötti mocsárban a nádas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.