2021. május 11., kedd

KIÁRUSÍTÁS A VÁRBAN: ROGÁN EGYKORI BIRODALMÁBAN TALÁLTAK KI HASONLÓ KEDVEZMÉNYEKET

24.HU
Szerzők: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ, NAGY GERGELY MIKLÓS,
VITÉZ F. IBOLYA
2021.05.11.


15-20 százalékért vehetnek lakást hamarosan a Várnegyed szerencsés bérlői. A fővárosban ezen kívül csak egy kerületben van mód hasonló bombaüzletre a közösből: a Belvárosban, ahol a jogi alapokat még Rogán Antal polgármestersége idején tették le.


A Fidesz rendkívül jutányos vételárat szabna a budai Várban található önkormányzati lakások bérlői számára. A műemlékvédelem alatt álló ingatlanok eladását előkészítő törvényjavaslat Böröcz László tájékoztatása alapján hasonló kedvezményt adna a bérlőknek, mint amit azok kaptak, akik a rendszerváltás után megvásárolhatták bérleményüket. Vagyis – mint a Fidesz politikusa elmondta – várhatóan a becsült piaci ár 15-20 százalékáért vehetik meg a lakásukat azok a lakók, akiknek a családja már 1994-ben ott lakott, de nem engedélyezték számukra a lakás megvásárlását.

Az I. kerületben a nem műemlékvédelem alatt álló ingatlanok megvételére a helyi lakásrendelet szerint van lehetősége a lakóknak, ám szigorúbb feltételekkel, mint amiket az Országgyűlés várhatóan hamarosan törvénybe iktat. A jelenlegi szabály szerint a nem műemléki védettségű lakásokat a forgalmi érték 50 százalékán vásárolhatja meg a bent lakó bérlő. Igaz, ez az összeg csökkenhet, ha a bérlő bizonyítja az általa végzett felújítások, értéknövelő beruházások értékét. Ez esetben ezekkel az összegekkel csökken a vételár. A szóban forgó lakásokat versenyeztetés útján is értékesítheti az önkormányzat, így azonban a vételár nem lehet kisebb, mint az értékbecslésben meghatározott piaci ár 80 százaléka, amit ráadásul egy összegben kell kifizetni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.