2021. május 31., hétfő

ORBÁN LONDONI ÜZENETE A HATÁRÁTKELŐ MAGYAROKNAK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2021.05.31.


Pénteken a brit fővárosban járt a magyar miniszterelnök. Találkozott brit kollégájával, majd „spontán módon” beugrott egy pubba, ahol mit ád isten, találkozott egy ott dolgozó magyarral. A találkozóról videó is készült, nézzük, mit akart üzenni vele Orbán Viktor
.

Állítólag hosszú egyeztetés előzte meg, hogy a magyar kormányfőt fogadják a Downing Street 10-ben, a találkozó végül pénteken lezajlott. (Orbán Viktor mindössze a második uniós miniszterelnök volt, akit a Brexit óta fogadott Boris Johnson.)

Nem mennénk bele az ilyenkor szokásos diplomáciai közleményekbe, a találkozóról csak annyit, hogy a brit miniszterelnöki hivatal úgy tájékoztatott, a kétoldalú megbeszélésen Boris Johnson komoly aggályainak adott hangot az emberi jogok magyarországi helyzetével, a genderegyenlőséggel, az LMBT-közösség jogaival és a médiaszabadsággal kapcsolatban.

A brit miniszterelnök hivatala szerint a két vezető számos külpolitikai kérdést is áttekintett, szóba került egyebek mellett Oroszország, Fehéroroszország és Kína. Boris Johnson arra biztatta Magyarországot, hogy vesse latba befolyását a demokrácia és a stabilitás előmozdítása érdekében – áll a Downing Street közleményében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.