2021. június 12., szombat

ÁTVÁLTOZÁS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.06.12.


Mészáros Lőrinc tegnap arra ébredt, hogy karcsú és okos. Hasa leapadt, tokája eltűnt, ráncai kisimultak, a frizurája sem volt kevésbé felcsúti, és ami a legfeltűnőbb, legszokatlanabb, hogy úgy ne mondjuk, szinte csodaszerű, összefüggő mondatokban beszélt, amelyeknek volt eleje, közepe, vége, sőt veleje is. Ezen úgyannyira elámult mindenki, hogy hinni sem akarták. Fekete-Győr, az egyik hitetlen például egyenesen szópárbajra hívta, egy élő beszélgetésre, csak úgy barátilag kávé mellett, hogy hallhassuk is, amit leírva látunk, hogy Mészáros Lőrinc tud beszélni bizonyosan, mégpedig értelmesen.

Az Index, amely orgánum lassan, de biztosan halad az elorigósodás felé, interjút közölt a gázszerelővel de bevallva azt, hogy írásban diskuráltak. Ez annyit tesz, megküldték a kérdéseiket, majd írásban megkapták a válaszokat, így semmi bizonyság nincs arra nézvést, hogy a gázszerelő nem puskázott, urambocsá, hogy más írta helyette a dolgozatot. Mert emlékszünk még a saját kútfőből előadott buzdítására, miszerint „legyetek bátorak”. Nyelvtanárok, mint magam is voltam egykoron, az ilyen hibákból sok mindenre tudnak következtetni, akárha a pszichiáterek, de most inkább nem írom le a diagnózist, mert anélkül is tudjuk.

Egyébiránt mindenki csodálkozott Mészáros szellemének hirtelen kivirágzásától, a HVG például egymás mellé tette a hajdani és a mostani teljesítményét, hogy ámuljunk, és ámultunk is erősen. Nem is oly rég a gázszerelőnek ilyenekre futotta: „Mindenki a maga sikere kovács, ez bárki legyen, azt gondolom, tehát mindenki, mindenki, tehát kell hozzá, hogy valamire vigye, vagy valamire ne vigye, ahhoz is kell ám nagyon sok minden, tehát ez lehet pozitív vagy negatív.” Ez nagyon ott van a szeren, úgy nagyjából Kósa kupakjainak szintjén, és ebben a közegben, mintegy a Kósából fakadva nem is csodálkozott senki, mert ezt várta. Mi mást várhatott volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.