2021. július 28., szerda

AZ ISKOLAIGAZGATÓKRA BÍZTÁK AZ OLTÁSSZERVEZÉST

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2021.07.28.


Bő egy hét alatt, augusztus 5-ig fel kell mérniük, hány fő igényelné az oltás felvételét.


A kormány döntése alapján idén augusztus 30-31. napján kaphatnak koronavírus elleni védőoltást a 12-18 éves diákok, ez pedig az iskoláknak még a nyári szünet alatt lényegében maguknak kell megszervezniük - derült ki abból a lapunkhoz eljutott kormányhivatali levélből, amit nemrég kaptak kézhez az intézményvezetők. E szerint ez a korosztály kizárólag Pfizer oltóanyaggal oltható, az oltások megszervezése érdekében pedig bő egy hét alatt, augusztus 5-ig fel kell mérniük, hány fő igényelné az oltás felvételét. 

A vakcinákat az iskolák épületében adják majd be, ugyanakkor az intézmények nagy száma miatt - különösen a tankerületi iskolák esetében - összevont oltóhelyeket is kialakíthatnak, erre a tankerületek tehetnek javaslatot. A kormányhivatalok arról is tájékoztatták az intézményvezetőket: megkeresték az iskolaorvosokat, hogy felmérjék, mennyien hajlandóak közreműködni az oltásokban, ugyanakkor az igazgatókat is arra kérik, egyeztessenek intézményük orvosával egyeztetni. Mindezen túl a 12-18 évesek oltásához a szülői hozzájáruló nyilatkozatokat is be kell szerezniük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.