2021. augusztus 28., szombat

A POKOL REPÜLŐTERE

FORGÓKÍNPAD
Szerző: SZELE TAMÁS
2021.08.27.


Ha eddig kellett írni Afganisztánról, most már muszáj is. Kikerülhetetlen a kabuli repülőtér ellen elkövetett terrortámadás pokla, illetve a magyar kormánysajtó egy részének mégis sikerült kikerülni, vagy csak Trumpot idézni az ügy kapcsán. Ezek nem hírlapok, hanem propagandakiadványok, ne is foglalkozzunk velük, nekünk az a dolgunk, hogy a hírekkel szembesüljünk.

Éspedig nem csak a támadásra vonatkozókkal, bár másféléből kevés van szokás szerint, az is ellentmondásos. Még a támadás előtt – amit titkosszolgálati források alapján előre sejtettek a nyugati erők – tartott egy sajtótájékoztatót a lassan ismertté váló Zabihullah Mudzsahid szóvivő, amin két meglepő dolgot mondott el: az első az volt, hogy kérik az afgán nőket, inkább egyelőre ne menjenek dolgozni, mert nem volnának biztonságban a harcosok jelenlétében. Az általa használt kifejezés szerint „a katonák nem tudják, hogyan kell tisztelni a nőket”, ezt egy mellbevágóan őszinte mondattal fokozta:

„A tálib katonák nincsenek kiképezve arra, hogy tisztességesen bánjanak a nőkkel.”


Hát, ha ehhez kiképzés kell, régen rossz. Bejelentette azt is, hogy betiltják a zenét, úgy általában, azzal indokolva, miszerint:

„A zene tiltott az iszlámban, de reméljük, képesek leszünk meggyőzni az embereket arról, hogy ne hallgassanak zenét, és nem kell nyomást gyakorolnunk.”

Emeletes szamárság, egyrészt általában véve az iszlám nem ellensége a zenének (Korán-értelmezés kérdése a dolog, és azzal tele a padlás olyan értelemben, hogy rengetegféle van belőlük), de másrészt ezek a lényegtelennek tűnő tilalmak fognak milliókat ellenük fordítani. Egy véres polgárháború közepén nem ilyen marhaságokkal kell foglalkozni, bár a zene betiltásával a legnagyobb béke idején sem okos kísérletezni, nem fog menni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.