2021. szeptember 29., szerda

MENNYIT ÉR EGY GYEREK AZ ORBÁN-KORMÁNYNAK? - MINDEN ATTÓL FÜGG, MENNYIT KERES A SZÜLŐ

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.09.29.


Sokaknak okozhat keserű csalódást, hogy kimaradnak a választás előtti nagy pénzszórásból. A miniszterelnök által bejelentett szja-visszatérítés a gyerekesek számára ugyanis azt jelenti, hogy sok családban gyerekenként nulla forintot kapnak majd, míg a jól keresők egy gyerek után 1,55 millió forintot tehetnek zsebre.


Lesz olyan gyerek, aki éppen nulla forintot ér a kormány nagy adakozásában, és lesz, aki 1,55 milliót. Ekkora különbséget okozhat a beharangozott nagy szja-visszatérítés. Nulla forintot nemcsak a szegényebb, rosszabb anyagi helyzetben lévő családok „kapnak”, hanem az „átlagmagyarok” is, ha három gyermekük van. Míg az egygyerekes, az átlagnál kicsit vagy akár sokkal jobban keresők kapják egy főre vetítve a legtöbbet.

Miről szól az egész?

Orbán Viktor miniszterelnök még júniusban jelentette be, hogy a gyereket nevelők 2022 februárjában az átlagjövedelem mértékéig visszakapják az idén befizetett teljes adójukat. Márpedig az átlagjövedelem adóját jelentősen csökkenti a gyerekek után igénybe vehető családi adókedvezmény, így sokan úgy vélték, a gyerekszámtól függő adókedvezménnyel csökkentett adót kaphatják vissza a gyerekesek, ami 3 gyerek esetében sokaknál nulla lenne, bármennyit is keresnek. (3 vagy több gyermek esetén 220 ezer forint adóalap-kedvezményt lehet igénybe venni gyermekenként, azaz 660 ezer forintig nem adózik a szülő. Ez persze meg is osztható a szülők között. A családi adókedvezmény mértékéről ebben a cikkünkben írtunk.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.