2021. október 22., péntek

KÖZMÉDIA: HAZUDNI BOLONDULÁSIG

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.10.21.


A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (ismertebb és közkedvelt elnevezéssel: MTVA) vezérigazgatója szerint intézménye pártoktól független és objektív. A Figyelő című hetilapnak Papp Dániel azt is elmondta, nagyon meg van elégedve a szakmai színvonallal.

Mielőtt továbbmennénk, olvasóink tájékoztatása érdekében meg kell említenünk, hogy az egykor gazdasági hetilapként működő Figyelőnek interjút adó Papp Dániel ugyanaz az ember, akinek hivatalos igazolása van arról, hogy hírhamisító. 2011-ben még egyszerű riporterként szolgálta Orbán Viktor médiáját, s egy emlékezetes, bár pozitívnak nem mondható kalanddal írta be magát a magyar sajtó történetébe. Hősünk társaival együtt azt a csínyt követte el, ami miatt jobb helyeken páros lábbal rúgják ki a munkahelyéről, sőt, a sajtó környezetéből is távoznia kellett volna. Az általa fémjelzett stáb ugyanis azt a látszatot keltette, mintha a lejáratás szándékával megszólaltatott Cohn-Bendit, akkori zöld uniós képviselő megfutamodott volna a kérdéseik elől, és otthagyta volna az őt kérdező riportereket. Valójában a „beszélgetést” vágták meg sajátos módon, mégpedig úgy, hogy föltettek egy kérdést a képviselőnek, majd válaszként azt vágták be, amikor az elköszönt a stábtól. Hogy közben fél órán át válaszolt a kérdésekre, arról nem esett szó.

Ilyen előélettel Papp Dániel nemhogy megbukott volna Orbán Viktor csapatában, de egyre feljebb mászott a szamárlétrán, mígnem végül a vezérigazgatóságnál állapodott meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.