2021. november 11., csütörtök

HARMADIK OLTÁSKÉNT MÁR SZINTE MINDENKINEK NYUGATI VAKCINÁT ADNAK MAGYARORSZÁGON

24.HU
Szerző: MOLNÁR DÁVID
2021.11.11.


November 7-éig 1,36 millió ember kapta meg a harmadik oltást Magyarországon. Az emlékeztető oltást felvevő személyek közül alig két százaléka kapott keleti vakcinát.


Bár a kormányzati portálon, a koronavirus.gov.hu-n hétköznap reggelente közzéteszik a – hazánkban augusztus eleje óta elérhető – harmadik oltás statisztikáit is, arról csak összesítve számolnak be. Azt például nem lehet tudni, hogy melyik vakcinával hány embert oltottak be és milyen korosztályból.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapján azonban rábukkantunk a vonatkozó, Magyarország által küldött statisztikára, amelyben heti bontásban meg lehet nézni az említett adatokat. Eszerint alig van olyan, aki harmadik oltásként Sinopharmot vagy Szputnyikot kér, illetve kap – november 7-ével bezárólag a bő 1,36 millió harmadik oltást felvevő személy közül alig két százaléknak adták be a keleti vakcinák valamelyikét.

Sinopharmot 25 130 fő kapott emlékeztető oltásként: kétharmaduk, 16 253 fő hatvan év feletti volt.

Emlékezetes: a kormány a harmadik oltás lehetőségét (viszonylag hamar Európában) azután vezette be, hogy az antitest-vizsgálatok eredményei kimutatták, hatvan év felett mérhetően alacsonyabb a kínai vakcina hatékonysága. Szputnyikot mindössze 803 ember kapott, az AstraZeneca vakcináját pedig 2571 magyarnak adták be harmadik oltásként...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.