2021. november 23., kedd

MAGYAR GYÖRGY: EGY ESETLEGES KORMÁNYVÁLTÁSNÁL IS GÚZSBA KÖTVE KELL TÁNCOLNI

KLIKFM (PODCAST)
Szerző: KlikkFM
2021.11.22.


Civil jogászok készülnek arra, hogy megalakítsák az alkotmányozó nemzetgyűlést, amely fel lesz kenve azzal, hogy egy kész alkotmányt hozzon előre, tegyen le az asztalra, pártok és országgyűlési képviselők nélkül, a társadalom minden rétegét bevonva – mondta Magyar György ügyvéd a KlikkFM Politikai Nagyító műsorában. Hozzátette, „szükséges, hogy népszavazással megerősítve szülessék meg Magyarországon egy olyan tisztességes alkotmány, amely valóban védi az állampolgárokat a dúvad állammal szemben és nem pártkatonák hozzák létre önérdekből, miként tették ezt most a lakcímkártyával.”

Magyarországon már maga a jogalkotás vált jogellenessé. Ez anakronisztikus, de felmerül a kérdés, hogy szabad-e ezeket a jogszabályokat a jogkövető állampolgárnak követni – tette fel a kérdést Magyar György a lakcímkártyát érintő változtatásokkal kapcsolatban.

Igen, követni kell, de a véleményünket és az ellenszenvünket ki kell fejezni. Ez megint az ad hoc jogalkotás gyöngyszeme: hétfőn kitalálják, kedden megszavazzák, szerdán hatályba léptetik. Nem akarták, hogy a választójogi törvény csúfos módon, öt hónappal a választás előtt módosuljon, ezért betették egy salátatörvénybe.”

Hozzátette, ez megint nincs végiggondolva, azért született, hogy a választáson lehessen külföldről, belföldről szavazókat átjelentkeztetni. Ezt tartják szem előtt és feláldozzák az egész jogbiztonságot ennek érdekében.

A lakcímhez nagyon sok jogkövetkeztetés származtatható. A lakhely, mint fogalom, rengeteg jogszabályban megjelenik és nagyon sok jog, nagyon sok kötelezettség kötődik hozzá. Ezekről elfeledkeznek, fő, hogy az érdekeiknek megfelelően mehessenek az emberek arra szavazni, amerre a pártközpont majd irányítja őket.

A lakcímkártya mostantól nem az elnevezésének megfelelő közokirat lesz. Ha az állampolgárnak óvoda, iskola, tb-szolgáltatás vagy bármivel szemben vannak kötelezettségei, azokat nem lehet majd követni – mutatott rá az ügyvéd. Magyar György arra ugyancsak emlékeztetett, hogy a bűnözők is sétálni mehetnek.

Eddig lakcímük szerint keresték őket, most nem lesznek ott és nem is kell, hogy ott legyenek.

Kormányt kell váltani, eltűnt a demokrácia, a jogállam, a kontrollintézmények, a parlamenti szakbizottságok sem tudnak ellenőrizni, a független intézmények elveszették a függetlenségüket, pártkatonák vannak az élükön és ez az jelenti, hogy egy esetleges kormányváltásnál is gúzsba kötve kell táncolni.”

ITT HALLGATHATÓ MEG

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.