2021. november 18., csütörtök

TÓTH ZOLTÁN: A FIDESZ PRIVÁT KÖZIGAZGATÁST AKAR, ÉS A BÍRÓSÁGOK PRIVATIZÁLÁSÁRA KÉSZÜL

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.11.18.


„Iszonyú következményei lesznek a fiktív lakcímek létesítését legalizáló törvénynek” – mondja Tóth Zoltán. A választási szakértő szerint aki ért a közigazgatáshoz, rögtön átlátja, hogy ezzel a népességnyilvántartás lerombolására készültek fel. „Csakhogy túllőttek a célon, és nemcsak a választásokra tették tönkre a lakcímnyilvántartást, hanem az egész közigazgatás számára. Az igazságszolgáltatás, a rendőrség és a közigazgatás egésze számára borzalmas hatásokkal jár majd, ugyanakkor totális káoszt idéz elő az állami szervek és az állampolgárok kapcsolatában” – tette hozzá. Tóth Zoltán szerint azonban a Fidesz célja ennél is több. Ha totális káosz van, akkor új állami megrendelések kellenek a klientúrának, hogy milyen új módszereket kell kifejleszteni a megszüntetésére. Ezzel pedig a Fidesz megcsinálja saját privát közigazgatását. A törvénynek nem is a voksturizmus a legnagyobb veszélye, hanem ez. A Hírklikknek arról is beszélt, hogy a Fidesz a bíróságok privatizálására is készül.

Mi a legnagyobb veszélye annak a – kedden egy salátatörvényben elfogadott – jogszabálynak, hogy büntetőjogi felelősség nélkül, ezentúl bárki bejelenthet bármilyen lakcímet?

– Elég „egyszerű” következményei vannak. Az első, hogy mérhetetlenül megnehezíti a magyar bíróságok, ügyészségek, a rendőrség és a közigazgatási szervezeti rendszer tevékenységét. A második viszont a Fidesz-klientúrának jó hír, mert hatalmas állami beruházások fognak indulni azért, hogy a megszűnő kötelező lakcím helyett valamilyen más ellenőrzési módszerek alakuljanak ki.

Ez a törvénymódosítás milyen hatással lehet a választásokra?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.