2021. november 7., vasárnap

VALAKI MÁR IGAZÁN LEMONDHATNA A BRANCSBÓL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.11.07.


A Pegasus kémszoftver gyártója kijelentette, még az is lehet, szerződést bont kormányunkkal, mert a termékét nem arra használja, amire megvette, azaz, terroristák, szervezett bűnözők és hasonszőrűek, hanem az ellenzéke ellen. Nem erre készült, mondják az izraeliek, ők nem ilyen feltételekkel és felhasználásra adták el, tehát botrány van, mégpedig nemzetközi. Júliusban robbant ki ez az egész mocskos ügy, kormányunk pedig azóta sunnyog pintérestől vargajuditostól cakumpakk, mígnem jött nekünk Kósa Lajos néhány napja.

Lajos nem volt rest se kába, és bevallotta, hogy a belügy vette meg a készséget nem megengedett célokra, azóta újra áll a már majdnem elcsituló bál, viszont most sem történik semmi. Ha tegnap azon merengtünk, nem tudni igazán, Deutsch Tamás mivégre van ezen a világon, Kósára hatványozottan igaz ez, belőle, mint az régóta kitetszik, kontroll nélkül jönnek elő a szavak, és annyi galibát is okozott már, hogy az sem világos, mire tartja a Fidesz. Nagy valószínűséggel nem hagyja az út szélén érdemei elismerése mellett.

Kósának már rég le kellett volna mondania hivataláról az örökösnő, a mama disznai és még számos más ügy miatt, a Fideszben azonban, mivel nem párt, hanem galeri vagy maffia, ilyen erkölcsi kötelmek nincsenek. Haszonelvűség van, ki termeli a szavazatokat a gazdának, ki nyomogatja megfelelően a gombot. Simonka is már rég előzetesben, sőt, utólagosban kellene legyen, ehelyett ott szavazgat a parlamentben, sőt, olykor kikérik az ügyészségtől, nehogy hiányozzon. Itt és most, ezek után is kellene vennie valakinek a kalapját, de senki nem megy sehová...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.