2021. december 9., csütörtök

A FIDESZNEK EGYELŐRE NEM OSZTOTTAK LAPOT AZ EURÓPAI PARLAMENT FELSŐVEZETÉSÉBEN

SZABAD EURÓPA
Szerző: ARATÓ LÁSZLÓ
2021.12.09.


Eddig három jelölt van hivatalosan az Európai Parlament elnöki posztjára, a háttérben azonban nagyon komoly politikai alkudozás folyik, amely eléri a legfelsőbb szinteket is. Ha minden a papírforma szerint történik, akkor a máltai Roberta Metsola lesz a következő két és fél évben az uniós törvényhozás vezetője, de jöhet még fordulat az ügyben.


Az Európai Parlamentet öt évre választják, a parlamenten belüli választott, vezető tisztségviselők mandátuma azonban két és fél évre szól, ezt követően tisztújítást tartanak. Az EP három erős frakciója, az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták, illetve a liberális Megújuló Európa 2019-ben megegyeztek, hogy a parlament elnökét a szociáldemokraták adják, így került az olasz David Sassoli a pozícóba. Ugyanakkor abban is megállapodtak, hogy két és fél év múlva az Európai Néppárt jelöltje veszi át a posztját. Sassoli azonban még maradna…

Esélyes az esélytelenekkel szemben

A koronavírus-járvány mindent átírt, amihez alkalmazkodni kellett és kell, az EP kényszerpályán mozgott, Sassoli elnök pedig nem tudott kiteljesedni a posztján - ezzel az érvrendszerrel próbálkoznak azok, akik az olasz politikusnak még két és fél évre bizalmat szavaznának.

Valóban, a járvány miatti lezárásoknak köszönhetően a parlamenti elnök reprezentatív, képviseleti funkciója sok esetben online kapcsolattartásokra, vagy még arra sem futotta. Gyakori volt, hogy a plenáris ülést úgy vezette le, hogy a 705 képviselő helyett pár tucat bátrabb politikus ült vele szemben a parlamenti adminisztráció egy részének társaságában. A napirendet és úgy általában a parlamenti munkát is alapvetően határozta meg a koronavírus, ezért is merült fel, hogy úgy lenne tisztességes, ha Sassoli kapna még egy fél ciklust a bizonyításra. Mindennek különös hangsúlyt adott, hogy Németországban baloldali győzelem született, felállt az új német szövetségi kormány, amelyet egy szociáldemokrata, Olaf Scholz vezet. Ilyen háttérrel pedig minden egyes érvnek nagyobb a súlya.

Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a legnagyobb szövetségest, az Európai Néppártot ez nem befolyásolja. Három jelöltük közül nagy többséggel elnökjelöltnek választották a máltai Roberta Metsolát. A 42 éves Metsola 2013 óta tagja az Európai Parlamentnek, jelenleg annak az alelnöke. Emberi jogi, kisebbségvédelmi, menekültügyi kérdésekkel foglalkozik, ebben a minőségében az évek múltával egyre határozottabban bírálta a magyar kormányt. Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője el sem tudja képzelni, hogy más legyen az elnök, mint Metsola, úgy véli, a szocdemeknek tartaniuk kell magukat az aláírt megállapodáshoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.