2021. december 9., csütörtök

ÁRROBBANÁS: MI LEHET A VÉGE? - ÉRTÉKTELENEDIK A KORMÁNY ÁLTAL OSZTOTT, ILLETVE OSZTANDÓ PÉNZ

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Azénpénzem
2021.12.09.


Tizennégy éve nem látott magasságba szökött az infláció idén novemberben. Az elemzők úgy látják, hogy a drágulás a következő hónapokban sem igazán lanyhulhat. A kormányzati nagy pénzosztás így eleve sokat veszíthet értékéből.


Novemberben a KSH által közzétett adatok szerint a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. decemberben volt legalább ekkora az infláció. Néhány, a statisztikusok által is kiemelt termék ára egészen meghökkentő mértékben emelkedett.

Az élelmiszerek ára ugyan „csak” 6 százalékkal ment feljebb, de ezen belül az étolaj 26,9, a liszt 20,2, a margarin 19,5, a kenyér 12,1, a péksütemények 11,3, a munkahelyi étkezés 10,5 százalékkal lett drágább. A járműüzemanyagok ára 37,7, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 14,2 százalékkal ugrott meg az egy évvel korábbihoz képest. A tartós fogyasztási cikkekért 6,6, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 14,7, a szobabútorokért 13,2, a televíziókért 8,5, az új személygépkocsikért 7,1 százalékkal kellett többet fizetni.

A statisztika szerint egyébként az árak egyetlen hónap alatt is meglehetősen lendületesen mentek feljebb. A növekedés átlagosan 0,7 százalékos volt, de az élelmiszerek ennél is erőteljesebben, 0,8 százalékkal lettek magasabbak (ez éves ütemre „lefordítva” 9,6 százalékot jelentene). Novemberben az októberihez képest a liszt 7,4, a péksütemények 4,3, a kenyér 4, a sajt 3,1, a cukor 1,9, a száraztészta 1,7, a tojás 1,5 százalékkal drágult...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.