2021. december 15., szerda

BESZOLGÁLTATÁS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.12.15.


Tudjuk, hogy a nem magyar kézben lévő kiskereskedelmi egységek vagy élelmiszerláncok (Aldi, Auchan, Lidlt, Penny Market, Spar, illetve a Tesco) régóta bökik a hatalom csőrét, amely kisebb szünetekkel mindent el is követ, hogy ezeket mind jobban ellehetetlenítse. Ha módja lenne rá, rendelettel tiltaná ki őket az országból még akkor is, ha a helyüket betölteni óhajtó magyar társaságok a lakosság számára sokkal előnytelenebb (drágább, olykor rosszabb minőségű) szolgáltatást nyújtanak. De az ideológia – magyar kézben lévő legyen minden – és a klientúra helyzetbe hozása fontosabb mint a magyarok érdekei.

Ez a Fidesz gondolkodásában mindig is így volt, és most sincs másképp. Az említett láncokra most az élelmiszerpazarlás megelőzése nevében akar újabb csapást mérni a párt, most sem törődve azzal, hogyha megvalósul, amit törvény által elő akar írni, azzal a boltláncokon kívül elsősorban a vásárlók járnak rosszul. Ki más, mint Semjén Zsolt (most Nagy István agrárminiszterrel kórusban) nyújtotta be az élelmiszerpazarlást megelőző törvényjavaslatot, amely elfogadása estén februárban lépne életbe. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a parlamenti bátor különítmény megszavazza ezt is.

Mint ahogyan a saját kivégzését is megszavazná, amilyen morális és szellemi állapotban van. Ez nem nóvum, csak az utókor számára rögzítettük megint. Ez a javaslat a maga álságos módján a multiláncokba óhajt rúgni kizárólagosan, hiszen a százmilliárd forint nettó árbevételűeket érinti, tehát azokat, amelyeket fentebb felsoroltunk. Ez aljasságának azonban csak az egyik eleme, a másik a törvényjavaslat maga. Ami nem egyéb, mint az, hogy ezek az élelmiszerláncok ajánlják fel karitatív célokra azokat a termékeket, amelyeknek a lejárati idejéből már csak negyvennyolc óra van hátra. Ezeket az Élelmiszermentő Központ Nonprofit KFT.-nek (ÉMK) kell felajánlani.

Ez az ÉMK új állami szervezet lenne, viszont feladatának ellátására már alapítása előtt alkalmatlan. Hiszen gondoljuk csak meg, hogy az épp lejárni készülő szavatosságú termékeket először begyűjti, majd azokat újra elosztja az elképzelés szerint, tehát garantáltan minden meg fog rohadni a karmai közt, ezért majd Mészáros disznai fölzabálják. A fogyasztó, azaz a lakosság pedig elesik attól, amivel ma rengetegen – főleg a kevésbé tehetősek, magyarul szegények – élnek, hogy az épp lejárni készülő szavatosság miatt azokat az élelmiszerlánc akcióban adja el, ők pedig megvegyék. Mint tudjuk, kies hazánkban a szegénység megszűnt, így nincs ki miatt keseregnünk.

Dehogynincs, holott tisztán látszik a szándék, a nem magyar élelmiszerláncok elleni újabb támadás. Mert és ugyanis a javaslat szerint, ha ennek a felajánlásnak – amit mindezek fényében bízvást nevezhetünk beszolgáltatási kötelezettségnek – nem tesznek eleget, az ÉMK egyfajta hatóságként bírságot is kiszabhat rájuk. Ezen túl az ÉMK soha nem teljesíthető feladata az élelmiszer újraelosztása, ami minden bizonnyal ismét egy csodálatos új NER-lexika lesz elborzasztó jelentéssel, amit majd a rendszerváltás után szintén el kell felejtenünk, ha lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.