2021. december 16., csütörtök

HA MEG KELL ÁLLNI A PIROSNÁL, JÓ, HA NEM NYOMJÁK TOVÁBB A GÁZT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.12.16.


„Túlságosan sok pénzt nyomtak a rendszerbe és túlságosan nekilódultak az árak, ezen a problémán kis mértékben képesek segíteni az utóbbi napok intézkedései, dea probléma tovább fog fokozódni jövőre” – véli Bod Péter Ákos, akivel a jegybank minapi döntéseiről beszélgettünk. A Magyar Nemzeti Bank egykori elnökével szóba került a kormány által „halasztott fizetésűvé” tett 350 milliárd forint ügye is. „Ha meg kell állni a pirosnál, akkor jó, ha nem nyomjuk tovább a gázt” – fejtegette. Szerinte „az MNB most kilép egy-két olyan, az alaptevékenységéhez nem tartozó tevékenységből, amelyik mindegyike lazított, növelte a pénzmennyiséget és így hozzátett az inflációhoz”. Megjegyezte azonban azt is, hogy „van egy monetáris szigorítás, ami elvileg visszanyomja az inflációs hullámot, ugyanakkor azonban a szövegezésből az derül ki, hogy kivéve ha, illetve mégse’”.


Nagy meglepetést keltett a Magyar Nemzeti Bank a héten. Nem azzal, hogy a kamatdöntő ülésen megemelték a jegybanki alapkamatot, hanem azzal, hogy két fontos programját is érintő bejelentéseket tettek a Monetáris Tanács ülését követő sajtótájékoztatón.

A jegybanki alapkamatot 2,1-ről 2,4 százalékra emelték, ami azonban szakértők szerint nem is annyira érdekes, miután most az egyhetes betéti tender kamata az irányadó (csütörtök előtt 3,3 százalékos volt). Ami azonban igazán meglepetést okozott, az az, hogy az MNB lezárta az állampapír-vásárlásokat (igaz, nem teljesen, mert azt azért tudatták, hogy célzott vásárlásokkal esetenként még segítenek); továbbá bejelentették azt is, hogy lezárták a Növekedési Kötvényprogramot, azzal azonban, hogy ami a csőben van, az még realizálható, de újabb kör most nem lesz.

A kérdés csak az, hogy ez elég-e? Hiszen az infláció már 7,4 százalékos, az euróért pedig a döntés nyilvánosságra kerülése előtt 367 forintot adtak. Mindezt tetézi az egyre nagyobb költségvetési hiány és az állam eladósodása. És persze nagy kérdés az is, hiteles-e a monetáris politika annyira, hogy megállítsa a negatív folyamatokat?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.