2022. január 10., hétfő

HOGYAN JUTOTTUNK EL A VESZÉLYTELEN OMIKRONTÓL A NAPI 200 HALOTTIG?

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio
2022.01.10.


Az omikron variáns megjelenésével a világ egy enyhe lefolyású, akár a pandémia végét is elhozó járványhullámban reménykedett. A biztató dél-afrikai tapasztalatok alapján sokan már náthaszerű, minimális egészségügyi, és még kevesebb gazdasági problémát okozó hetekre számítottak. Ám ahogyan érkeznek a fejlett nyugati országok adatai, egyre borúsabb a kép, egyre több szakértő az eddigi legnagyobb járványhullám lehetőségét sem zárja ki. Mi történt?


Az omikron variáns a korábbi koronavírus-változatokhoz képest enyhe megbetegedést okoz, az embereknek kevés problémájuk lesz vele, az egészségügyi ellátó rendszerek pedig alig érzik majd a terhelés növekedését.

Magyarországon az ötödik hullám csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések és 8-9 ezer a kórházban ápoltak száma, és 200-an is meghalhatnak.

Az alábbi két vélemény között mindössze néhány hét telt el. Az előbbi, optimista értékelés szinte konszenzusosnak számított decemberben, de legalábbis az egyik legvalószínűbb forgatókönyvként tartották számon a szakértők. Az utóbbi Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének tegnapi hazai előrevetítése a következő hetekre. Márpedig napi 200 elhunyttal az omikron járványa ugyanolyan magasra csapna fel, mint a második (2020 végi) és negyedik (2021 végi) hullám, csak a harmadik lenne nála érdemben halálosabb...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.