2022. január 15., szombat

HUSZONÖT TUDÓS KÖZÖS KÖZLEMÉNYE A KIRÁLYOK ÉS SZENTEK – AZ ÁRPÁDOK KORA CÍMŰ KIÁLLÍTÁSRÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: A szerk.
2022.01.14.


Az ügyben érintett tudósok péntek este küldték meg szerkesztőségünknek az alábbi, a döntéshozóknak szóló közös közleményt, melyet a sajtóban Válasz Online mellett csak a Demokrata kapott meg. A közlésnek természetesen azonnal helyt adunk.

A Válasz Online kedden közölt tényfeltáró cikket arról, hogy december végén indoklás nélkül és azonnali hatállyal menesztették az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló kiállítás kurátorait, a szakmai vezetés és a tárlat katalógusának szerkesztése pedig a Magyarságkutató Intézet kezébe került, melynek következtében a katalóguson dolgozó legtöbb tudós kivonult a projektből. A cikk megjelenése után nem sokkal a Demokratában és a Magyar Nemzetben is „ordas hazugságnak”, „méltatlan támadásnak” nevezték írásunk fő állításait, valamint rögzítették azt is: a visszakozó szakemberek „talán politikai okokból döntöttek a kiválásukról”. Az ügyben érintett tudósok péntek este küldték el szerkesztőségünknek az alábbi, a döntéshozóknak címzett közös közleményt, melyet a sajtóban a Válasz Online mellett csak a minket korábban hazugsággal hírbe hozó Demokrata kapott meg. A közlésnek természetesen azonnal helyt adunk.
×××
Címzettek: Prof. Dr. Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója, Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Intézetének igazgatója

Tisztelt Miniszter úr, Főigazgató és Igazgató urak!

Előző év december 23-án értesültünk Makoldi Miklós igazgató úrtól arról, hogy Kásler Miklós miniszter úr és L. Simon László főigazgató úr döntése nyomán a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás megvalósítását és katalógusának szerkesztését a Nemzeti Múzeum szakembereitől a Magyarságkutató Intézet veszi át. A szerkesztésért a továbbiakban Makoldi Miklós felel, aki a kiállítás kurátora is lesz. Az új kurátor hangsúlyozta a három konzorciumi partner egyetértését és azt, hogy az eredeti elképzelés nem módosul. Ugyanakkor kiszivárgott, hogy a kiállítás koncepciója és a katalógus tartalma várhatóan változni fog, az elkészült tanulmányok közül több kimarad, más, az előző tartalomjegyzékben nem szereplő írások viszont bekerülnek. A december 30-án félhivatalosan megkapott új tartalomjegyzék megerősítette a hírt.

A döntés hatására az eredeti, MNM által szerkesztett kiállítási katalógus szerzőinek többsége visszavonta tanulmányait és szócikkeit, sokan pedig, akiknek szándékukban áll írásukat visszavonni, csak a munkáltató döntésére várnak. Mivel az ügy időközben sajtónyilvánosságot kapott, és – amint várható volt – politikai-ideológiai értelmezést nyert, szeretnénk nyílt levélben összefoglalni a döntés főbb okait.

Tudományos közösséget alkotunk. Sok tekintetben más lehet az értékrendünk, a vérmérsékletünk, mások lehetnek a politikai preferenciáink, másként láthatjuk a jelent, így a múltat is. Mégis kölcsönösen nagyra becsüljük egymást, kiállunk egymásért, és szeretnénk, ha kutatási eredményeink és róluk megfogalmazott értelmezéseink egymás mellett jelenhetnének meg. A jelen munkafolyamatban való részvételt egymás – szerkesztők és szerzők – ismeretében vállaltuk. Sokszínű munka jött létre. A szerkesztők távozása és a szerzők jelentős részének kicserélése után ez a sokszínűség sérült, és a tudományos közösségünk iránti elkötelezettség sem tette lehetővé, hogy továbbra is részt vegyünk a vállalkozásban.

Munkánkat az MNM megbízásából 2021 decemberére elvégeztük. A szervező intézményeknek korábban jogukban állt volna másokat megbízni és más elgondolást érvényesíteni, de a megkérdezésünk és minden különösebb indoklás nélküli eljárást két és fél hónappal a katalógus megjelenése és a kiállítás megnyitása előtt aggályosnak, sőt az egész munka sikerét veszélyeztető lépésnek ítéltük. A hosszan kimunkált és szinte kész katalógus szerkezetébe való ilyen mértékű beavatkozás után sem a szerkesztők, sem a szerzők nem vállalhatták a részvételt a kötetben.

Önök tudják, hogy közülünk többen vártak, amíg lehetett, és keresték a megegyezés lehetőségét. Szerettük volna megmenteni a katalógus és a kiállítás körüli egyetértést, elkerülni a nyilvános botrányt, különösen pedig azt, hogy lépésünket politikai demonstrációként kezelje a sajtó és a közélet. Hogy nem így történt, az nem a mi felelősségünk, és súlyos kárt okoz nemcsak a katalógusnak és a kiállításnak, hanem királyaink és szentjeink emlékezetének is.

Üdvözlettel,

a visszavont vagy eltávolított írások szerzői és a kötet munkatársai:

Biczó Piroska

Dénesi Tamás

Feld István

Földváry Miklós István

Haramza Márk

Herrgott Kristóf

Langó Péter

Madas Edit

Molnár István

Müller Róbert

Pátkai Ádám Sándor

Rácz György

Rákóczi Gergely

Révész László

Soós Rita

Szabó Dénes Kristóf

Szakács Béla Zsolt

Szende Katalin

Szovák Kornél

Szőke Béla Miklós

Takács Ágoston

Thoroczkay Gábor

Végh András

Veress Orsolya

Wolf Mária

2022. január 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.