2022. április 3., vasárnap

A VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT AKKOR KÖZLIK MAJD, HA A FIDESZ FÖLKÉSZÜLT A KOMMUNIKÁCIÓRA

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.04.03.


„Az országgyűlési választás legizgalmasabb pontja az eredmény kihirdetése. Vasárnap éjjel 10 és 11 óra között a Fidesz már tudja, hogy mi a végeredmény. A közvélemény akkor még nem tud semmit. Eredményt akkor fognak közölni, amikor a Fidesz fölkészült a kommunikációra” – nyilatkozta Tóth Zoltán, választási szakértő. A Nemzeti Választási Iroda volt vezetője hozzátette: arra sem számít, hogy részadatokat közzé fognak tenni.


Így volt ez három választáson keresztül. Már 2010-ben – pedig még nem is a Fidesz volt hatalmon – elintézték, hogy nem volt eredményközlés, csak 11-kor. 2014-ben féltizenegykor, 2018-ban 10-kor adtak ki eredményt.

A választási iroda volt vezetője azt mondja: „ha belelátnék a szavazatösszesítési rendszerbe – ahogy nem látok bele –, akkor én tíz százaléknál már megmondanám az eredményt. Ennek csak az a feltétele, hogy minden településtípusról – kisközség, középközség, nagyközség, kisváros, nagyváros, Budapest – legyen benn tíz százaléknyi szavazat. Ha mindenhonnan van tíz százaléknyi szavazat, az a végeredményt mutatja.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.