2022. április 7., csütörtök

JÖTT A BOSSZÚ, BÉRLEVONÁSSAL, PÓTÓRÁKKAL, IGAZOLATLAN TÁVOLLÉT BEÍRÁSÁVAL BÜNTETIK A SZTRÁJKOLÓ TANÁROKAT - A SZAKSZERVEZETEK BÍRÓSÁGHOZ FORDULHATNAK

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2022.04.07.


Rengeteg panasz érkezett a Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) olyan tanároktól, oktatási-nevelési dolgozóktól, akik részt vettek az érdekképviseletek által meghirdetett, március 16-án indult sztrájkban. Annak ellenére, hogy a munkabeszüntetést jogszerűen szervezték meg, több tankerületben számos túlkapás történt a sztrájkolókkal szemben.

A legtöbb panasz az aránytalan bérlevonásokkal kapcsolatos: sok tanár egész napra nem kapott fizetést, holott az adott napon csak egy-két óráját nem tartotta meg. Egy budai gimnáziumban tanító pedagógus például öt nap alatt mindössze öt tanórát nem tartott meg, mégis öt egész napi bért vontak le tőle, miközben minden más feladatát elvégezte. Ez a sztrájktörvénnyel és a Munka törvénykönyvének előírásaival is ellentétes. A PSZ-hez érkezett egy olyan panasz is, amelyből kiderült, az egyik vidéki tankerületi központ igazgatója elrendelte, hogy a sztrájkban részt vevő pedagógusok a megtartott, adminisztrált óráikat is töröljék a rendszerből. Máshol igazolatlan távollétet írtak be a sztrájkoló pedagógusoknak, holott végig az intézményben tartózkodtak.

A PDSZ pedig olyan esetekről is tud, hogy a március 16-17-18-ai sztrájkkal érintett napokra utólag, két-három héttel a sztrájk után rendelt el rendkívüli szünetet az intézményvezető, egyes esetekben nem az egész iskola, csak bizonyos osztályok tekintetében. A PDSZ szerint ez egyértelműen jogellenes, rendkívüli szünet visszamenőleges hatályú elrendelésére a törvények nem adnak lehetőséget. Ahogy arra sem, hogy a jogellenesen elrendelt rendkívüli szünet miatt a tanév rendjében meghatározott tanítás nélküli munkanapra – így például április 13-ára – munkavégzést rendeljenek el, egyes intézményekben ez mégis megtörtént. Az intézményvezetők ezen a napon pótoltatnák be a sztrájk miatt elmaradt tanórákat, amire egyébként csak akkor lenne szükség, ha az elmaradás olyan mértékű, hogy nem lehetne lezárni miatta a tanévet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.