2022. május 19., csütörtök

A GYEREKNEK JOGA VAN AZ ŐT KÖRÜLVEVŐ VILÁGRÓL MEGFELELŐ INFORMÁCIÓT SZEREZNI

KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: PARA-KOVÁCS IMRE
2022.05.18.


Szlankó Viola az Unicef Magyarország Gyermekvédelmi Vezetője arról beszélt a Reggeli gyorsban, hogy milyen a jó kommunikáció egy válsághelyzetben? Hogyan tudjuk csökkenteni a gyerekek szorongását?

A gyerekeket aktívan érinti az őket körülvevő világ, jelen esetben a szomszédunkban zajló háború is. Nem mehetünk el szó nélkül emellett, és úgy tűnik, hogy van érdeklődés is arra, hogy edukáljuk akár a szülőket, akár a tanárokat, hogyan lehet ezt az érzékeny témát megfelelően feldolgozni a gyerekekkel – mondta Szlankó Viola, az UNICEF munkatársa, aki arról is beszélt, hogy most van a Sokszínűség hete, aminek keretében  többek között ezt a témát is körbejárják. 

Azt gondolhatnánk, hogy nem így van, de valójában nagyon sok információ eljut a gyerekekhez akár a social média különböző platformjain, akár a tévéhíradón vagy a felnőttek, illetve a kortárs csoportok beszélgetésein keresztül. Ezeknek az információknak legnagyobb részét nem tudják feldolgozni: a híradóban látott borzalmas képek vagy az olyan szavak, mint "aknák", "robbanószerkezetek" és "kimenekítés" olyan vizuális információk, illetve absztrakt fogalmak, amikkel nem tudnak mit kezdeni. Ez jelentősen növeli a szorongásukat és mindenféle viselkedéses tünetet is okozhat – beszélt az okokról és okozatokról a szakember.

Kisgyerekek esetében Szlankó Viola azt a stratégiát javasolja, hogy inkább az ő kérdéseik mentén közelítsük meg a témát, figyelembe véve az életkorukat és érettségi szintjüket is. Ne dramatizáljuk túl a helyzetet, ne vigyünk horrorisztikus elemeket a narrativába, ne beszéljünk ezrek nyomorúságáról és haláláról! Nagyobb gyerekek esetében már lehet érdemi párbeszédet folytatni, de szorítkozzunk a tényekre, a minimumra, és ne ítélkező, vádaskodó hangnemben beszéljünk róla!

A szervezet eszközöket, útmutatókat szeretne adni a tanárok, szülők vagy szakemberek kezébe azért, hogy tudják hogyan tudnak erről a témáról jobban, értelmesebben beszélgetni. Alapelv, hogy a gyereknek joga van az őt körülvevő világról megfelelő információt szerezni. Ők is részei az eseményeknek, és ha ezt nem dolgozzuk fel velük megfelelőképpen, akkor rosszul lesznek, szoronganak – mondta az Unicef Magyarország Gyermekvédelmi Vezetője.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.