2022. május 1., vasárnap

ANYÁK NAPJA A BOHEMIAN BETYARS-ZAL - NE SÍRJ, ANYÁM!

JELEN.MEDIA
Szerző: KORMOS LILI
2022.05.01.



Még a legkeményebb rocksztároknak is van anyukája, aki a színpadon őrjöngő, és a fél világot lázban tartó ikonra csak, mint az ő drága, kicsi gyerekére gondol, akinek uzsonnát csomagolt, akivel gyakorolta a szorzótáblát, még ha nehéz is elképzelni, a kockás lap fölött görnyedő Keith Richardsot például. És ők azok az anyukák, akik minden fáramászásnál, levert térdnél, befocizott ablaknál, és lázas esténél ott álltak, és aggódtak értük. Na, ezek az anyukák, most végre kilépnek a takarásból.

A 2009-ben alakult Bohemian Betyars, ez a speed-folk-freak-punk stílusokat ötvöző zenekar (mindenki válassza ki, amelyik közelebb áll az ízléséhez), tavaly jelentette meg Gubancos című legújabb lemezét, most pedig, anyák napi meglepetés gyanánt, el is készítették legújabb klipjüket, a Ne sírj, anyám! - című dalhoz...

A dalszövegből kiderül, hogy a zenekar egyik tagjának sem kellett kétszer mondani gyerekkorában, hogy vegyen részt valami kisebb-nagyobb csínytevésben, amiknek persze rendszerint megvoltak a maguk következményei, akik pedig ezeket a helyzeteket egy profi manager hozzáállásával kezelték, nem mások, mint a srácok anyukái. Gyereket nevelni igazi rock’n’roll, ezért is szerették volna, hogy legújabb klipjükben most játszák az anyukák a főszerepet.

“Anyukáink amúgy is igazi rocksztárok, szóval nem volt nehéz hozniuk a szerepet. Mi meg végre a közönségben pogózhattunk! Nehéz dolguk lehetett velünk, amíg gyerekek voltunk, és ezzel a dallal szeretnénk felszárítani minden miattunk hullajtott könnycseppet.


A kisfilmben az anyukák lépnek a zenekar tagjainak helyére, és bár elsőre azt gondolhatnánk, hogy számukra szokatlan a rivaldafény, meglepően gyorsan hozzászoktak a helyzethez. Még akkor is, ha saját bevallásuk szerint, csak a kisfiaik miatt léptek ki a komfortzónájukból, és vállalták a szereplést. Vagy, ahogy ők fogalmaztak:

“Mit meg nem teszünk értetek...A forgatás végén nagyon meghatódtam, igazán küszködtem a könnyeimmel, bűn csúnya lett volna rajtam a sok elmaszatolt smink.” - mesélte az egyik anyuka, majd egy másik hozzátette: “Olyan volt, mint 12 óra vidámpark, ahova a fiam vitt el: szédítő-felemelő érzés volt, kizökkentem az időből és a térből.”

Az anyukák egyébként nem csak imitálták a rocksztárságot, a fiaik hangszereit is kézbevették, és bár Dankó Dani (dobok) anyukája némiképp szkeptikus volt a saját teljesítményét illetően: “Az ciki volt, hogy amit én műveltem a színpadon azt sajnos hallottátok is. Mármint, hogy össze-vissza vertem a dobot, pedig az nem is tehetett semmiről.” - azért a színpad eufóriáját, a közönség szeretetét mindannyikunak jól esett megtapasztalni, talán ennek is köszönhető, hogy mind gyorsan beleszoktak az új szerepükbe.

Sok boldogságot minden anyukának, nekik/róluk szól a Bohemian Betyars új dala!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.