2022. május 28., szombat

AZ ELLENZÉK KIVÉREZTETÉSE

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.05.28.


Kocsis Máté extraprofitot vél felfedezni a pártok gazdálkodásában, és ezt hárommilliárd forint erejéig el is szedné tőlük, hogy fizetnék be a nemzet gázszámlájára, úgy is, mint rezsivédelmi alap. Sok kérdést fölvet, és rengeteg folyománya van Kocsis Máté elgondolásának, amely már az említésével elindult a megvalósítás útján (hangsúlyos tj hangkapcsolat a’la Kádár apánk), tehát a pártoktól el lesz szedve a pénz, ha belegebednek vagy fejre állnak visítva akkor is. Ha jót akarnak maguknak, akkor kussolnak erősen.


Mert, ha felemelnék szavukat az ellen, hogy a Fidesz el akarja lehetetleníteni őket, akkor a képükbe kapnák: nemzetietlenek, sőt, nemzetellenesek, mert azt akarják, hogy Mária néni megfagyjon. Ebből fakadóan szó nélkül fogják tűrni, hogy Kocsis Máté elszedje a pénzüket, aminek semmi köze nincs a „rezsivédelemhez”, sokkal inkább a kedves vezető bosszújához, mert sok kellemetlenséget okoztak neki a kampányukkal, amiért lakolniuk kell. Ha a Számvevőszéknek nem megy, hoznak rá határozatot.

Kocsis Máté tehát a pártok „extraprofitjáról” sző omló álmokat, ami duplán is abszurd és közgazdasági nonszensz. A pártok nem gazdasági szervezetek, profitot nem termelhetnek, mert abból élnek, amit kapnak. Más szemszögből maga az extraprofit fogalma sem létezik más helyén a világnak, csakis a NER-ben, és arra született, jött erre a világra, hogy Orbán folytathassa alamuszi és aljas aknamunkáját a multik ellen, mint ahogyan azt már tapasztalhatjuk tizenkét hosszú éve, plusz immár másfél hónap, nyolc óra és tizenkét perc.

Ma és momentán azonban nem arról elmélkedünk, hogy a spárok és lidlek miért vannak a kedves vezető bögyében – persze azért, mert nem az ő kezében vannak -, hanem jelenlegi ábrándozásunk tárgya a Fidesz és a többi pártok viszonya, figyelembe véve a kedves vezető hajdani kijelentését, miszerint „ellenzék nélkül is működik a parlament”. És egyébként valóban látjuk, most is így van, mert semmit nem jelent, ha az ellenzéki képviselők fizikai valójukban ott megjelennek, a dolgok ugyanúgy folynak, mintha ott sem lennének.

Valóban eljutottunk a dilemmáig, hogy az ellenzéki létnek jelenlegi formájában van-e értelme a NER-ben, de ezt nem nekünk kell eldöntenünk, hanem a pártoknak maguknak. Amúgy is haldokolnak, hogy még a pénzüket is elszedik Mária néni fázós bütykeire mutogatva, az a haláltusát csak fölgyorsítja kicsit, de nem ezzel kezdődik el. Innen nézvést Kocsis Máté kivéreztetési szándéka csak annak a bizonyítéka, hogy a Fidesznek ilyen tetszhalott állapotban sem nagyon kellenek, arra valók csupán, hogy Kövér pedellus tudjon kit szénné büntetni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.