2022. május 26., csütörtök

PARRAGH LÁSZLÓ: A TANÁROKNAK OTT A SZABAD NYÁR, A TŰZOLTÓKNAK AZ ADRENALIN-LÖKET, A KASSZA PERSZE MINDENKINEK EGYFORMÁN CSÖRÖG

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2022.05.26.


A jegybankot bírálja, a különadókat, a rendeleti kormányzást szükségesnek tartja, a katát és az iparűzési adót újragondolná Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki sajátos módon „motiválja” a csekély fizetésért dolgozó tanárokat, tűzoltókat.


Az orosz-ukrán háború kitörésekor leginkább az Oroszország elleni szankciók miatt aggódott. Az Orbán-kormány ahol lehet, akadályozza ezek uniós elfogadását.

Nem alaptalanul aggódtam. Az első negyedéves gazdasági adataink ugyan pozitívak, de ez részben annak köszönhető, hogy a Covid-járvány előtti időszakhoz viszonyítjuk, másrészt a háború februárban tört ki, így ezeket az eredményeket még jelentősen nem befolyásolta. Az a bizonytalanság, amit ez a fegyveres konfliktus az életünkbe hozott, teljesen új körülmény. Olyan nagyhatalmi játszmák ezek, akár a sakk: a felek lépnek, abból következik az új lépés, mire jön egy másik. A játszmában jó esetben is legfeljebb 2-3 lépéssel láthatunk előre, ez okoz most a gazdaságban egy jelentős bizonytalanságot. A nyitó lépés az ellátóláncok elakadása volt, ezt követte az import és export visszaesése, majd a nyersanyag-hiány és a szénimport leállítása. Ezek először még kevésbé érintették Magyarországot, de most már nálunk is éreztetik hatásukat. Az olaj- és az olaj származékok szállításának leállítása, amely jelenünk legforróbb témája, viszont súlyos helyzetet teremtene. A következő egyértelműen a gáz és energiaellátás biztosítása lesz. A szankciók azonban különbözőképpen érintik a földrajzilag Oroszországhoz közel lévő országokat, mint Európa nyugati felét. Portugália könnyebben mond igent az olajbehozatalt érintő szankcióra a maga 4 százalékos kitettségével, mint mi ennek a többszörösével...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.