2022. július 20., szerda

CSABA LÁSZLÓ: AZ ŐSZI-TÉLI SZÁMLÁK KÉZHEZVÉTELE SOKKTERÁPIÁVAL FOG FÖLÉRNI

HVG360
Szerző: WINDISCH JUDIT
2022.07.20.


A magyar társadalom rég szembesült már a mindennapjait közvetlenül érintő megszorítással, minél inkább rájátszott a kormánypárt arra, hogy megvédi az emberek anyagi helyzetét, annál durvább lesz az ébredés – mondta a hvg360-nak Csaba László közgazdász, egyetemi tanár. Interjú.

hvg360: Nem hátrált meg a Fidesz, Novák Katalin hétfőn aláírta a katatörvény szigorítását. 

Mi célt szolgál az intézkedés úgy, hogy magát az 50 ezres adó- és járulékszintet nem emelték?

Csaba László: A katánál két okból érezhetik magukat rosszul az emberek: az első az új szabály statáriális bevezetése. A rögtönző kormányzati stílus az első pillanattól jellemző a Fidesz-kormányra, így szoktak dönteni a legváratlanabb helyeken és pontokon, lényegében hétfőről keddre. Szerintem itt is az lehetett, hogy valaki kitalált valamit a József Nádor téren, az ötlet megtetszett a miniszterelnöknek és 9 és 12 között bevezette. De ez nincs se végiggondolva, se végigszámolva. Az éven belüli adóváltozás jogbizonytalanságot okoz, másrészt nem is ajánlottak fel helyette semmit.

A katát nyugodtan hívhatjuk államilag engedélyezett adóelkerülésnek, egy jelentős réteg nyilván az indokoltnál kevésbé vett részt a közteherviselésben (például a nyugdíj-, egészségügyi-, iskolarendszer fenntartásában), ezért másokat jobban kell adóztatni, de ezt akkor sem így kell orvosolni.

Ha már egyszer létrejött, és több százezer ember ebben a keretben működik – van, akiknek a túlélés záloga –, akkor nem jogos, méltányos és helyes egyik napról a másikra megváltoztatni.

Novák Katalin meg sem próbálta betölteni az Alaptörvény által biztosított – igaz, korlátozott – ellensúly szerepét, nem küldte vissza a parlamentnek a jogszabályt egy észszerű határidő bevezetését kérve. Pedig nem dőlt volna össze a NER, és Varga Mihály tekintélye sem lenne se nagyobb, se kisebb az eddiginél.

Ami történt, az tovább erősíti a társadalom és a politikai osztály között kialakult szakadékot, és az emberek teljes joggal érzik úgy, hogy a kétharmad úgy viselkedik, mintha bármit megengedhetne magának. Ez nem így van, ezt is üzenik a tüntetések.

hvg360: De nem vezet eredményre, a hídlezárás sem.

Cs. L.: Szerintem senki sem gondolja, hogy a tüntetés hatására Varga Judit majd hamut szór a fejére, amiért nem tartották be a jogalkotási törvényt, vagy Varga Mihály bevallja, hogy már megint előbb léptek, és csak aztán kezdtek el számolni.

Ez inkább az emberek kétségbeesésének a megnyilvánulása. Ezzel szemben a kormány úgy érzi, teljesen rendben van, amit tesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.