2022. július 4., hétfő

FIZESSENEK BÜNTETŐVÁMOT AZ OROSZ OLAJAT VÁSÁRLÓK, ÍGY MAGYARORSZÁG IS – JAVASOLTA A LENGYEL UNIÓS MINISZTER - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2022.07.04.


Büntetővámot vetne ki a csehekre, a szlovákokra és a magyarokra Andrzej Sadoś lengyel Európa-ügyi miniszter,  mert szerinte ezek az országok különleges bánásmódot provokáltak ki maguknak, azzal, hogy szembementek az uniós többségi akarattal.

A Bertelsman-féle NTV, a Nachrichten Tv Orbán uniós illetve tágabb értelemben, a nyugati szövetségesek közötti elszigetelődéséről ír, amit már maga a magyar kormányfő is belát, legalábbis legutóbbi EU- és NATO-csúcson, illetve az annak értékeléséről elhangzott mondatai alapján erre lehet következtetni. A NATO és az Unió tagállamai között alapvetően egyetértés van abban, hogyan kell kezelni az oroszok agresszióját Ukrajnában, csak Magyarország lóg ki a sorból, fogalmaz a német tudósítás. Mindenki az ukránok oldalán van, mert az ember általában a megtámadott oldalán áll – idézik Orbánt, amint értékelte a helyzetet az állami rádióban. Ezzel együtt – jegyzi meg a TV, Orbán álláspontja Ukrajnát illetően nem változott. Azaz azonnali tárgyalásokra és tűzszünetre van szükség.  ezt egyelőre senki nem követeli Orbánon kívül a NATO-ban és az EU-ban sem. Szerinte a háborús zóna sokkal gyorsabban közeledik Magyarországhoz, mint amire a rádióhallgatók nagy része gondol. Az írás kitér arra, hogy egyelőre 1000 km-re van a magyar határtól a háborús zóna. Orbán továbbra is jó kapcsolatot tart fenn a Kreml urával, erre utal az is, hogy csak nem nagyon beszél arról, elítélné az Ukrajna elleni orosz inváziót. A szankciós vétója és az orosz olajembargóval szembeni bojkottja megint csak arra utal, viszonya Putyinhoz változatlan.

A kereszténydemokrata pártok inkább pártolják az autokráciát

Süddeutsche Zeitung a kereszténydemokrata pártok történelmét hasonlította össze az 1945-től napjainkig tartó időszakban, de leginkább azok vonzalmát az autokráciához. És ezen az oldalon kiemelkedik az Osztrák Néppárt és az Orbán-féle illiberalizmus – olvashatjuk a lap hasábjain Fabio Wolkenstein legújabb kutatásait összegző könyvéről Rudolph Walter kritikus. Ez már azért is fölöttébb érdekes, mert a jogállam és a demokrácia megteremtésében élen jártak a keresztény demokrata pártok. A helyzet a spanyol Franco és a portugál Salazar diktátorok színrelépésével változott igazán meg. A második negatív fordulat a szerzők szerint 2004-ben kezdődött a féldemokrata államok uniós felvételével, és jutott el oda nem sokkal később, hogy 2020-ban Orbán már rendeleti kormányzást vezetett be. Az Európai Néppárt pedig hezitált ez ellen tenni annak ellenére, hogy egyértelműek lettek a jogállami normasértések, a demokrácia lebontása. Sebastian Kurz is ezen a nyomvonalon haladt, míg 2021-ben a legolvasottabb Der Standard fel nem tette a kérdés: Mennyi van Orbánból Kurzban? A szerző az azóta bekövetkezett osztrák vezetőcserék ellenére továbbra sem optimista, a politikai katolicizmus megerősödését vizionálja.

"Büntetővámot kell kivetni az európai országokra, amelyek orosz olajat vesznek"

A Varsóban keltezett, de az orosz nyelvű Krasznaja Beszna (Vörös Tavasz) újság is lehozta azt a lengyel bejelentést, miszerint bűntető vámot kell kivetni azokra az európai országokra, amelyek orosz olajat vesznek a jövőben. Ezt egyébként a hétvégén nyilatkozta Andrzej Sadoś, a lengyel Európa-ügyi miniszter. És nem is köntörfalazott, ezt a büntetővámot a csehekre, a szlovákokra és a magyarokra kell kivetni, akik különleges bánásmódot hívtak ki maguknak, szembemenve az uniós többségi akarattal. Nagy eséllyel ez a javaslat egyszerű többségi szavazattal át is mehet a szűrőn. Ugyebár abban állapodtak meg, hogy a többség év végével beszünteti az orosz olajszállításokat, míg az említett három ország leghamarabb 2024 végéig kért felmentést a döntés alól.

Lövöldözés a magyar-szerb határon

A legnagyobb kört az a szomorú hír futotta be a nemzetközi médiában – így például az amerikai ABC News TV-ben is, amely a magyar-szerb határ menti erdőben az afgán és pakisztáni menekültek között kitört lövöldözésről szólt, amelynek során 1 ember meghalt és heten megsebesültek. A konfliktust az embercsempészek közötti elszámolás robbantotta ki, s a legsúlyosabb állapotba egy 16 éves kislány került.

"Egyelőre nincs olvadás a Fidesz és a Néppárt között befagyott kapcsolatokban"

Ezt mondta Roberta Metsola, az Európai Parlament elnök az Euractivnak. Metsola arra a kérdésre, hogy van-e előrelépés a jogállami normasértés miatt letiltott, illetve visszatartott magyar uniós pénzek ügyében, úgy felelt, ebben az EB az illetékes, biztatót annak ellenére sem tudott mondani, hogy a nemrég Brüsszelben járt Navracsics Tibor miniszter igencsak optimistán nyilatkozott a várható fejleményekről, a megegyezés kilátásairól. Viszont arról Metsola sem tudott, így Euractiv is csak feltételezésekre alapozott, hogy Navracsics május végén az részt vett EPP rotterdami kongresszusán. A KDNP egyébként még tagja az EPP-nek és Navracsics KDNP-s színekben jelent meg a rendezvényen, s azt követően a helyi sajtónak úgy nyilatkozott, nem kizárt a Fidesz újbóli EPP-tagsága.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.