2022. július 12., kedd

MÉGSEM CSAK MAGÁN SPÓROL AZ ORBÁN-KORMÁNY, A MEGSZORÍTÁSOK KEMÉNYEN SÚJTJÁK A CSALÁDOKAT IS

NÉPSZAVA
Szerzők: FEKETE NORBERT, TÖRŐ ANDRÁS
2022.07.12.


„A kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást, 10 százalékkal csökkentették a tárcák költségvetését, ami idén 581 milliárd megtakarítást hoz.” – az igazságügyi minisztérium igyekezett így megmagyarázni a múlt héten azt, mire gondolt valójában a tárca vezetője, Varga Judit, amikor egy előadásában arról beszélt, hogy a költségvetésben „nagyon nagy megszorítások vannak.”

Mindezek után jelent meg hétfőn a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amelyből kiderül, min spórol a kabinet, és világossá vált: a megszorítások nagyon is érintik a családokat.

Összességében

a költségvetési előirányzatokból mintegy 152 milliárdot vesznek vissza. Emellett a tárcáktól nem részletezett módon elvonnak összesen 415 milliárd forintot. Az elvonások többségét „egyéb működési célú kiadások” cím mögé rejtették, ami azt sejteti, mintha a támogatásokat nem, csak a folyósító rendszerek működési költségeit érintenék a megszorítások.

Több esetben viszont akkora összegről van szó, ami inkább arra utal, hogy magát a támogatásokat is visszavágták. Az idén például a nagycsaládosok autóvásárlására 12,5 milliárdot szántak, ehhez képest most ezen a területen 3 milliárdos elvonásról döntöttek. (Itt érdemes megemlíteni: a globális ellátási nehézségek miatt a hétszemélyes autókat is szinte lehetetlen átvenni december 31-ig, ami a támogatás igénybevételének egyik feltétele.) „Egyéb működési célú kiadások” címszó alatt 100 millióval csökkent az a keret, amiből a fiatalok jogosítványszerzését segítették elő. A fiatalok jogosítványának támogatására idén 1,1 milliárd forintot irányzott elő a kormány, ennek kevesebb mint 10 százaléka a mostani elvonás. Ennél jóval nagyobb mértékben, csaknem felével csökken a GYES-en, GYED-en lévők diákhitelének támogatása, az idei 440 milliós előirányzathoz képest 200 millió forintot zárolnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.