2022. szeptember 3., szombat

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ (TARTALOMJEGYZÉK)

MAGYAR NARANCS
Szerző: Narancs.hu
2022.08.31.


A SZERK.


A SZERK.
Az atomkatasztrófa réme

A zaporizzsjai atomerőműnél kiakalkult helyzet egyetlen megnyugtató megoldása az lenne, ha az oroszok kivonnák katonáikat és nehézfegyvereiket, vagyis demilitarizálnák az atomerőmű teljes területét.

A SZERK.
Vakon

A Tranzit elnevezésű, önmeghatározása szerint „közéleti évadnyitó és gondolatexpo” rendezvénysorozatot a Kommentár című folyóirat szervezi 2009 óta; az a magát konzervatívnak tartó műhely, amelynek előző mancsaftját a Fidesz túlontúl szabad szelleműnek, helyenként pedig megengedhetetlenül kritikusnak vélte, ezért aztán 2018-ban ki is dobta őket.

PUBLICISZTIKA


VARGA JÚLIA
„A jó Isten egyszerűnek / Alkotta az eszemet”
Az Állami Számvevőszék nőellenes dolgozatáról

Amióta a Népszava felhívta a figyelmet az Állami Számvevőszék honlapjára felkerült „elemzésre” („Pink education” jelenség Magyarországon?! – A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának tényezői és gazdasági-társadalmi hatásai), azóta hárman is elküldték nekem az ezen írás címében (Karinthy által) megidézett Szabolcska Mihály egyik emlékezetes költeményét.

EGOTRIP

EGOTRIP
Vajda Gergely: Zene hetilapra
Miért unalmas a klasszikus zene?

Miért nem kedveli a legtöbb ember a klasszikus zenét? Mi a legunalmasabb klasszikus zene? Miért van kihalófélben a klasszikus zene? Miért olyan szomorú a klasszikus zene? „Mások ezeket a kérdéseket is felteszik” – állítja barátunk, a Google akkor, ha a címben feltett mondatra keresünk rá.

BELPOL

INTERJÚ
„Nagyon őszinte időszakra készülök”
Ungár Péter, az LMP társelnöke és frakcióvezetője

Pártjának kongresszusa szombaton választotta meg Schmuck Erzsébet mellé társelnöknek. Ungár Péter komoly ambíciókat megfogalmazva foglalta el posztját: megkerülhetetlen politikai erőt szeretne létrehozni az LMP-ből.

UKRÁN MENEKÜLT GYEREKEK MAGYARORSZÁGI BEISKOLÁZÁSA
Zászló a zsemlében

Szeptembertől több ezer ukrán menekült gyerek jelenhet meg a magyar közoktatásban, ám kérdéses, mennyire áll erre készen a rendszer. Március óta civil és egyházi kezdeményezések gondoskodtak arról, hogy e gyerekek magyarul tanulhassanak és értelmesen tölthessék az idejüket, de most már itt az ideje az állami szerepvállalásnak.

MUNKA ÉS MAGÁNÉLET NÁLUNK ÉS AZ EU-BAN
Apák napjai

Augusztus 2-ig kellett volna átültetni a magyar jogba egy EU-s irányelvet, amely egyebek mellett több szabadságot biztosítana az apáknak. Nem sikerült, pedig Magyarországon is fontos lenne a nemek közötti munka­erőpiaci egyenlőség előmozdítása.

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ÖSSZES BÜNTETŐBÍRÓJÁNAK KÜLÖNÖS BEJELENTÉSE
Ma elfogult, holnap nem

Felülvizsgálati indítványt terjesztett fel a Kúriához Bárándy Gergely ügyvéd a Kecskeméti Törvényszékkel szemben. A másodfokon eljáró bíróság összes büntető szakban lévő bírája elfogultságot jelentett be abban az ügyben, amelynek vádlottja az első fokon elmarasztalt gyulai fideszes polgármester. Amikor viszont ugyanez a politikus volt a felperes, aggály nélkül ítélkeztek.

SZABÓ BÁLINT VS. TOROCZKAI LÁSZLÓ A VÍZISZÁRNYASTARTÓK BIZALMÁÉRT
A Mi Kacsánk

Miért ne járna a 10 százalék jutalék annak is, aki kitapossa az államból az állatjóléti támogatást? – kérdezik a liba- és kacsatartók. Szabó Bálint volt az emberük, az augusztus 20-i, meghiúsult gazdatüntetés fő szervezője, aki ma már nem veszi fel a telefont akárki kacsásnak. Most Toroczkai László ajánlotta nekik: segít, ingyen.

SÚLYOSBODIK A LAKHATÁSI VÁLSÁG
Szülőkhöz vagy utcára

A bizonytalan gazdasági helyzetben még feljebb kúszó albérlet­árak, a megugró rezsiköltségek sok családot kényszerítenek kisebb lakásba, vagy vissza a (nagy)szülői házba. E probléma már a középosztályt is elérte. A legszegényebb réteg pedig működő szociális bérlakásrendszer hiányában kapaszkodó nélkül marad.

KÜLPOL

MÜNCHEN 50 ÉVE
A halál olimpiája

Ötven éve Münchenben az olimpia alatt egy palesztin kommandó izraeli sportolókat és edzőket ejtett túszul – a 21 órás drámát egyik fogoly sem élte túl. A merénylet és annak utóélete körül még mindig sok a bizonytalanság, számos részletre talán sohasem derül fény.

KÖNYV


KÖNYV
Quo vadis, posztkommunista rendszerek?
Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája. Egy fogalmi keret

A vaskos kötet az értő kortárs elemzők szerint az elmúlt harminc év legjelentősebb kísérlete az egykori szovjet birodalom szétesése utáni rendszerek adekvát leíró nyelvének megteremtésére.

ÁCS PÁL
„Sem apák, sem fiúk”
Turgenyev és az orosz liberalizmus

A cári Oroszország zsarnokállam volt, a „népek börtöne”. Mégis éltek ott szabadgondolkodók, igaz, sokukat letartóztatták vagy szibériai száműzetésbe vetették. Mások éle­tük nagy részét hazájuktól távol, külföldön töltötték; miként Turgenyev, az orosz nyugatosok vezéralakja is, aki a világirodalom egyik fő művének tartott regényében, az 1862-ben ki­adott Apák és fiúkban az orosz liberalizmus esélyeit latolgatta.

KRITIKA

KÖNYV
Nincs orruk
Melania G. Mazzucco: Az építésznő

Egy regény úgy is lehet kiszámíthatatlan, ha minden szereplője valóságos személy. Az építésznő egyik, 17. századi történetszálában szakadatlanul festenek, írnak, építenek szent meg­győződéssel. A másik, 19. századi szálnak a köztársaság szabadságháborúja, az öldöklés a fő eseménye.

KÖNYV
Kedves emberek
James McBride: King Kong diakónus

„Cuffy Lambkin, az Öt Cél Baptista Gyülekezet diakónusa 1969-ben, egy felhős szeptemberi napon lett halálra ítélt ember. Azon a napon történt, hogy az öreg diakónus, akit a barátai csak Sportzakóként ismertek, kimasírozott a Brooklyn déli részén fekvő Causeway-telep központi terére, egy özönvíz előtti 38-as Coltot nyomott egy Deems Clemens nevű tizenkilenc éves drogdíler képébe, és meghúzta a ravaszt.”

KIÁLLÍTÁS
Fehér árnyék
Anna Mark: Minden helyekről

Az 1928-as születésű Márkus Anna több munkáját is megtalálhatjuk ugyan magyar és nemzetközi közgyűjteményekben, életművének rétegzettsége és sokszínűsége kevéssé ismert. Míg a szentendrei Ferenczy Múzeum épp egy retrospektív tárlaton mutatja be a munkáit, a Kisterem Galéria a hatvanas évektől Párizsban élő művész oeuvre-jéből két műcsoportot emel ki: a hetvenes években készült olaj/papír munkákat és a kilencvenes években készített reliefeket.

FILM
Majmok és űrlények
Jordan Peele: Nem

Előszeretettel nevezik Jordan Peele filmjeit poszthorroroknak, amelyek célja nem csupán a zsigeri hatáskeltés (illetve nem annak megszokott formája), hanem a mélyebb társadalmi feszültségek feltárása (ez csak egy megközelítő definíció, épp mostanában uralta el az internetet a megnevezés pontos körülhatárolása feletti vita).

FILM
Gyere vissza, Kolja!
Rohonyi Gábor – Vékes Csaba: Szia, Életem!

Bár a múltban kétségtelenül voltak akár több évtizedes késések is a nyugati sémák és témák honosítását illetően, amikor a nagyvilág néhány éve elérkezett a szülők és gyermekeik közötti traumák feldolgozásához, nem haboztunk szinte azonnal csatlakozni (végre egy trend, amelyben rengeteg gyakorlatunk és felhalmozott anyagunk van).

LEMEZ
Szűk ösvény
Brahms: Complete Symphonies – Adam Fischer – Danish Chamber Orchestra

Noha manapság 70–80 fős szimfonikus zenekaroktól halljuk Brahms szimfóniáit, a maguk idejében kisebb erők szólaltatták meg ezeket a remekműveket. Az I. szimfónia őspremierjén muzsikáló karlsruhei együttes mindössze 49 főt számlált, a meiningeni udvari zenekar, amely a szerző vezényletével mutatta be a négyes számút, 48-at.

KONCERT
A kisnyugdíjas visszatér
Kispál és a Borz

Orfű továbbra is az egyik legjobb fesztiválhelyszín, ha nem a legjobb. Szép fekvése van, nincs nagy tömeg, barátságos áron lehet ételhez-italhoz jutni, készpénzt is elfogadnak, és még lakossági tuc-tuc zenét sem kell túlüvölteni a rendelésnél, mivel itt csak a színpadokról árad zene.

LEMEZ
A nő szőke
Blondie: Against the Odds 1974–1982

A hetvenes évek első felének páratlanul izgalmas New York-i zenei színtere dobta a felszínre a Blondie formációt is, amely kiváló érzékkel vegyítette a bájos ártatlanságot, a könnyed romlottságot, a végtelen popszenzibilitást és a szabályokat lazán áthágó, bizonyos távolságból punknak tűnő mentalitást.

SZÍNHÁZ

INTERJÚ
„Nem engedhetem el”
Juhász Kata táncos, koreográfus

Háziorvosi praxisa mellett alkot független részvételi táncszínházi produkciókat a saját társulatával. Gerinctörése után néhány hónappal már újra színpadra állt. Az előadó-művészet és a gyógyítás útjairól, társadalmi és művészi tapasztalatairól beszélgettünk.

INTERAKTÍV

RÁDIÓ
Ostromhíradó
Tarjányi Péter konfliktuselemző műsora a Spirit FM-en

A figyelem fegyver, alighanem ez lehet az immár fél éve zajló ukrajnai háború egyik fontos, ha nem is nagyon váratlan tanulsága. A figyelemért, a közvélemény együttérzéséért és egyetértéséért, a globális empátiáért folytatott küzdelemben úgy tűnik, eddig a megtámadott ukrán félnek sikerült fontos győzelmeket aratnia, ám ahhoz, hogy ez továbbra is így maradjon, szükséges, hogy ezt a figyelmet folyamatosan fenntartsák. Mert lankad, s nem lehet egy pontra célozni vele a végtelenségig.

Snoblesse Oblige 2022/35.

Heti kulturális programajánló

Egy hét kultúra 2022/35.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2022/35.

Rövid hírek: gomba, monszun, alvás

Szüret 2022/35.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

VISSZHANG

VISSZHANG: TÉVÉSOROZAT
A próba

Nathan Fielder nemrég még küszködő kisvállalkozásokat segített borzalmas tanácsaival.

VISSZHANG: FILM
Rosszkor, rossz helyen

Rossz filmben, tegyük hozzá.

VISSZHANG: FILM
Szamaritánus

Sokat és joggal szidják a Marvel szuperhősös filmjeit, amiért hosszú évek óta gyakorlatilag ugyanazt adják el újra és újra, csak épp más hősi gúnyába csomagolva, nem csökkenő sikerrel.

VISSZHANG: TÉVÉSOROZAT
Fekete madár

Jimmy Keene (Taron Egerton) aranyifjú drogdíler, aki magabiztosan és nagy lábon él, hiszen exrendőr apja eddig mindig kihúzta a slamasztikából.

VISSZHANG: LEMEZ
Charlotte Saluste-Bridoux: Ostinata
Works for Solo Violin

A lemezt a 17. századi osztrák-cseh zeneszerző, Biber puritán, kontemplatív műve, a Passacaglia nyitja, melyet a fiatal francia hegedűművész kevés vibratóval és nagy fegyelemmel ad elő.

VISSZHANG: LEMEZ
Erasure: Day-Glo (Based on a True Story)

„…sokkal direktebben diszkóorientált, maximálisan popérzékeny, melódiákban és ritmusokban gazdag slágergyűjtemény” – írtuk két éve Andy Bell és Vince Clarke lassan negy­ven­éves duójának legújabb lemezéről.

VISSZHANG: LEMEZ
Kiwi Jr.: Chopper

A kanadai zenekar a megalakulása után évekig parkolópályán állt.

VISSZHANG: SZÍNHÁZ
Nádas Péter: Saját halál

Saját 1993-as klinikai halálélményéről számol be Nádas Péter 2004-es írása.

ZENE

RÉS A PRÉSEN
Elektronikus hangsúly

Fülöp Zoltán főszervező, Balaton Piknik

MI A KOTTA?
Kodály Japánban

Klasszikus zenei programajánló a 2022/35. hétre

FILM

TÉVÉSMACI
Kakasröpte

Amikor Sztupa és Troché áthaladtak a horizonton, tényleg olyan volt minden, mint a színházban.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Stekovics, a paradicsomkirály

Négy hozzávalós spagetti friss, nyers paradicsommal

KERTÉSZ LESEK
Rozmaring

A Tímár utcától a Duna-part felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.