2022. november 8., kedd

ERDŐK MAGYARORSZÁGON: AZ ÁLLAM KEZÉBEN VAN A JÖVŐ NEMZEDÉKEINEK ÖRÖKSÉGE – AZ MTA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ELNÖKI BIZOTTSÁGÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA A HAZAI ERDŐK HELYZETÉRŐL

MTA
Szerző: MTA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ELNÖKI BIZOTTSÁGA
2022.11.07.


Nem lehet cél, hogy az erőltetett kitermelés révén csökkenjen és minőségében romoljon a hazai erdőállomány, így meg kell találni a fenntartható egyensúlyt a tűzifa-felhasználás és az erdőterületek fenntartása, bővítése között. Az erdők megóvása az államra, az erdőtulajdonosokra, az erdőgazdálkodókra, de még az erdőt szabadon használókra is kötelezettségeket hárít.


Magyarország 21%-át borítják erdők. Egyötödük tekinthető természetszerű erdőnek, amelyben az őshonos fafajok az uralkodók. Az erdők 39%-a kultúrerdő vagy faültetvény, amelyek alapvetően idegenhonos fafajokból állnak. Sajnos őshonos fafajú erdeinkről is elmondható, hogy a vágásos gazdálkodás hatására többnyire egykorúak, kevés fafajból állnak, kevés bennük az idős fa, a holt faanyag, hiányos a cserjeszint.

A természetes erdőkhöz képest az ember által kialakított, homogén szerkezet csökkenti az élővilág gazdagságát. Minél inkább elszegényedik az élővilág, az erdő annál kevésbé tudja fenntartani az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, és annál kitettebb lesz a külső behatásoknak. Az erdők mint a természeti tőke részei és az általuk biztosított ökoszisztéma-szolgáltatások alapvetően járulnak hozzá a társadalmi jólléthez. Ilyen szolgáltatás a tüzelő- és építőanyag biztosítása mellett a talaj- és szélerózió elleni védelem, vízmegtartás, víztisztítás, klímaszabályozás, CO2-megkötés, talajképződés, kikapcsolódás, relaxáció, mentális egészség, gombaszedés, vadászat stb., mely előnyökből a teljes társadalom részesül.

Ezen előnyöket a tarvágás megszüntetheti, illetve az erdők alacsony természetessége is negatívan befolyásolhatja, így az is, hogy az idegenhonos fafajok aránya egyre nő az őshonos fajok rovására. A megfelelő kezelés, mint például az örökerdő-gazdálkodás vagy a többcélú erdőhasználat, növeli a természetességet, ezáltal a biodiverzitást és az általa nyújtott számos ökoszisztéma-szolgáltatás hatékonyságát is. Mindez összhangban van az Európai Unió erdészeti stratégiájával, mely a fenntarthatóságot és az erdei ökoszisztémák helyreállítását helyezi a középpontba. Természetszerű erdeink fenntartható kezelése, kiemelten a védett területeken, alapvető feltétele a társadalmi jóllét biztosításának. A biomassza energetikai célú felhasználása fontos az energiarendszerek környezeti terhelésének csökkentése, a karbonkibocsátás mérséklése szempontjából. De ez a cél csak akkor valósulhat meg, ha egyensúlyba kerülnek az ökológiai és energetikai szempontok. A gazdálkodási és ökológiai célok összehangolásával a mindenkori fakitermelési ütemnek
 biztosítania kell az élőfakészlet fennmaradását vagy még inkább a bővülését. Az erdőterület bővülése nemcsak ökológiai értékkel bír, de hozzájárul a légköri szén-dioxid-szint csökkenéséhez is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.