2022. december 9., péntek

AZ ÉS 2022/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2022.12.09.


P U B L I C I S Z T I K A

Kovács Zoltán
A lázadó ember

A hét eseménye, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kritizálta a magyar gazdaságirányítást az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén. Fő megállapításai szerint „szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van”, és „megbomlott a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai összhangja – és ez sokba kerül”. A jegybankelnök úgy látja, „helytelen a kormány válságkezelési stratégiája”. Ha ez még nem lett volna elég, azt elemezte, hogy a mostani helyzet nem egyszerűen a szomszédban zajló háború következménye. „Szembe kell nézni azzal, hogy a pénzügyi, makrogazdasági mutatóink az Európai Unióban az első-második legrosszabb helyen vannak – jelentette ki, sőt hozzátette: – Jövőre már a legrosszabb lesz, mert a 15–18 százalék között várható infláció a legmagasabb lesz az Európai Unióban. Szembe kell nézni azzal is, ha Magyarország nem változtat a gazdaságpolitikáján, ha nem hajt végre kétharmados gazdaságpolitikai fordulatot, akkor elveszíti az évtizedet, stagnálás, stagfláció következik. Ez most még visszafordítható, jövőre már nem.” Ezt mondta.

Ez mintha túlmenne azon a határon, amit úgy lehet elkönyvelni, hogy a jegybanki elnök és Varga pénzügyminiszter régóta vívott presztízscsatája. Matolcsy alapvető hibákat sorol fel, olyan mélységűeket, amelyek szerinte akár csődközeli helyzetet is előidézhetnek. Sőt, Matolcsy tudomása szerint a kormány jövőre jelentős hitelfelvételre készül. Úgy véli, több ezer milliárd forintra lenne szükség, „a 25 vagy 50 milliárd forintos energiahatékonysági programok olyanok, mintha nem lennének”.Tovább

A szerző további cikkei

Vicsek Ferenc
Mennyire sérül Magyarországon a független tájékozódás alapjoga?

Demokratikus keretek között a politikai legitimáció forrása a szavazatok aránya, ami a szavazók véleményének lenyomata. A politikai propaganda eszközeivel azonban, még egy látszólag demokratikus országban is, a döntő többség véleménye jelentős mértékben eltéríthető ahhoz képest, hogy a manipulációtól mentes tájékozódási környezetben milyen álláspontja alakulna ki. Ezért tekinti egyaránt alapjognak Magyarország Alaptörvénye, az Uniós Charta és az ENSZ Alapokmánya a polgároknak a befolyásolástól mentes tájékozódáshoz fűződő jogát. Ha ez nem valósul meg, akkor a jogállami működés egyik alapfeltétele sérül. A méréseink kétségessé teszik a jogállami feltételek teljesülését Magyarországon.Tovább

A szerző további cikkei




Benda László
Tiltakozás Kínában
a koronavírus kezelése és a koronázás ellen

„Új korszak” beköszöntét ígérte jó hat hete Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár az őt harmadik periódusra is vezérévé „koronázó” kommunista párt huszadik kongresszusán. Mintha időközben csakugyan új korszakába lépett volna a Mennyei Birodalom. Ám mindez pokoli feszültségekkel járt. Igaz, a megelőző három esztendő sem látszott a társadalmi harmónia megtestesülésének. A 2019 vége óta Vuhanból elterjedő koronavírus-járvány, annak kezelése, sőt gazdasági és társadalmi „mellékhatásai” nemcsak utcai tömegtüntetésekhez vezettek. Hanem először jelentek meg nyilvánosan a pártot és személyesen Hszi elnököt bíráló jelszavak.
V I S S Z H A N G

Kiss Dávid
Az Eörsi-féle sci-fi-jelenség

A szerző további cikkei





Polgár Péter Antal
Néhány észrevétel

P Á R A T L A N

Szilasi György
ADVENTUS

A szerző további cikkei






(celebrálja Nyerges András)
HETI TEXTUS

A szerző további cikkei

Szikszai Károly
BRIGÁDNAPLÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.