Szerző: BALOGH GYULA
2023.01.07.
Törőcsik Mari, aki itt lakott Budán az ön műtermétől egy sarokra, többször elmondta, hogy amíg eljut az öltözőtől a színpadig az óriási gyötrelmet jelentett a számára. Ön pedig azt mondta többször, hogy a festést egy kalandként fogja fel. Nincs is benne gyötrelem?
A színészek ezt szívesen mondják, biztos így is van. A festés teljesen más. Kell egy kis tevés-vevés reggelente, hogy elérjem az üzemi hőmérsékletet. Csalog Gábortól tanultam, hogy ha délelőtt dolgozni akarsz, soha ne nézd meg reggel a leveleidet. Bölcs tanács, igyekszem betartani.
És önnek is szüksége van ráhangolódásra?
Ezzel úgy vagyok, mint Esterházy Péter. Azt gondolom, hogy minden nap dolgozni kell, ezt nagyjából tartom is, ha az egészségügyi kalandjaim el nem térítenek. De előfordul, hogy eltérítenek, időnként megoperálnak. Nekem az a jó, ha minden nap dolgozom, bejövök ide a műtermembe minden reggel és aztán minden este kimosom az ecseteket és rendet csinálok, hogy másnap „konyhakész” legyen minden. Amikor éppen nem festek, akkor is készülök a következő képre, például régi képekből lopok ötletet... Pár éve gyerekeim elvittek a mamájuk születésnapja alkalmából Skóciába, ott csináltam sok-sok fotót, aztán évekig ezeket használtam a festményeim „alapjául. Egy kép elkezdéséhez nekem mindenképp kell valamilyen kapaszkodó, akkor is, ha aztán az eredményre rá sem lehet ismerni. Nyilvánvaló, hogy amikor az ember elkezd egy képet, az sokáig semmilyen, vagy nagyon rossz, (előfordul, hogy úgy is marad.) De a rossz sokkal jobb, mint a semmi, hiszen le lehet törölni, vagy át lehet festeni, azzal dolog van. És bármi történhet! Azért is festek több mint tíz éve akvarelleket, mert itt sokkal több a véletlen és azt nagyon szeretem. Amikor a festés közben alakul ki a kép, ezt hívom én kalandnak. Amikor dolgozom, akkor ritkán jut eszembe, hogy állandóan szédülök, akkor nagyobb baj is van... Vagy meglepetés!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.