2023. január 19., csütörtök

NEM VALÓS A NYUGDÍJAS KOSÁRBAN AZ ÉLELMISZEREK SÚLYA, EZÉRT IS KELLENE EXTRA EMELÉS

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.01.19.


A Központi Statisztikai Hivatal minimum két százalékponttal alulbecsüli a nyugdíjas inflációt – véli Katona Tamás, aki ezt azzal magyarázza, hogy – módszertani okokra visszavezethetően – a ráta kiszámításául szolgáló kosárban a valóságos 34-35 százalék helyett csak durván 30 százalékkal veszik figyelembe az élelmiszerek súlyát. A Központi Statisztika Hivatal korábbi elnöke szerint minimum 3,5 százalékos extra emelésre lenne most szükség, részint a fogyasztási szerkezet módosítása miatt, részint pedig azért, mert a tavalyi emelések nem voltak elegendőek.


A kormány valóságos propaganda cunamit zúdít ezekben a napokban a társadalomra: a kormány és a párt valamennyi magára valamit is adó tagja – élén Orbán Viktorral – folyamatosan azt harsogja: „Megvédjük a nyugdíjakat! Megvédjük az időseket!”. Az apropót most éppen az adja számukra, hogy megérkeztek, illetve a postások révén folyamatosan érkeznek a 15 százalékkal megemelt nyugdíjak. Brutálisnak hangzik az emelés mértéke, ami megegyezik a kormány által az idei évre prognosztizált inflációs rátával. De... És „de” bizony van több is.

Az egyik mindjárt az, hogy már az alap sem stimmel, mivel a tavalyi emelés nem érte el az éves infláció mértékét. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis 14,5 százalékos volt tavaly az átlagos drágulási ütem, ám ennél magasabb volt a nyugdíjas infláció, ami elérte a 15,2 százalékot. Ez pedig meghaladja az évben három lépésben biztosított, összesen 13,4 százalékos emelést, ami – azok egymásra épülésének köszönhetően, végül is összességében – 14 százalékosnak felelt meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.