2023. február 26., vasárnap

ÉS MEGREMEG A FÖLD – INTERAKTÍV TÉRKÉPRE TETTÜK A LEGNAGYOBB FÖLDRENGÉSEKET

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SZABÓ KRISZTIÁN
2023.02.23-24.


1900 óta közel 40 ezer 5,5-ös erősségűnél nagyobb földrengés volt a Földön. A legújabb Átlós anyagunkban interaktív térképen és diagramokon lehet megnézni ezeket a földrengéseket.


2023. február 6-án helyi idő szerint nem sokkal hajnali négy óra után 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a törökországi Gaziantep városától harmincnégy kilométerre található térséget, majd fél nappal később 7,5-ös erősségű utórengést mértek Kahramanmaraş megyében. A földrengést több ezer utórengés követte, melyekből legalább kétszáz 4-nél nagyobb magnitúdójú volt. A földrengések központi kiterjedése a Kelet-anatóliai törésvonalon hűzódott végig, ahol az Arábiai és az Anatóliai kőzetlemezek találkoznak. A lemezek a földrengés hatására közel száz kilométeres szakaszon mozdultak el legalább három métert.

Az eddigi becslések szerint közel 50 ezer halottja és több mint 120 ezer sérültje van a földrengéseknek. Ezen felül további több százezer ember veszítette el az otthonát a körülbelül 30 millió ember által lakott térségben. Az anyagi károkat több mint 84 milliárd dollárra teszik. Számos település épületeinek, köztük műemlékeinek jelentős része összedőlt vagy helyrehozhatatlanná vált. Az épületek mellett az úti és vasúti infrastruktúra is súlyos károkat szenvedett.

A Szíria északi részét is megrázó, szinte magyarországnyi méretű földrengések lökéshullámai Egyiptomig, Libanonig, Izraelig, Palesztináig és Ciprusig is elértek. Ez volt a 21. század ötödik legnagyobb földrengése...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.