2023. február 15., szerda

HIÁBA AZ EMELÉS, A TOVÁBB SZÁRNYALÓ INFLÁCIÓ MIATT MÉG MINDIG JÓVAL KEVESEBBET ÉRNEK A NYUGDÍJAK, MINT EGY ÉVE

MÉRCE
Szerző: FAZEKAS LÁZÁR BENJÁMIN
2023.02.14.


Csak cukorból és lisztből tudnának többet venni a nyugdíjasok. Már ha lenne a boltokban.

A KSH legfrissebb statisztikái szerint januárban tovább gyorsult az infláció: a fogyasztói árak átlagosan 25,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbit, egy hónap alatt pedig átlagosan 2,3%-kal nőttek. A tavalyi év utolsó hónapjában a pénzromlás üteme 24,5 százalékos, novemberben pedig 22,5 százalékos volt.

Jellemző, hogy míg a tavalyi évre vetítve összességében 14,5 százalékos, addig 2021-ben még csak 5,1, 2020-ban pedig 3,3 százalékos volt az általános drágulás átlagos, éves üteme. A mostani, újabb csúcsot jelentő infláció mellett pedig lassan ott tartunk, hogy havonta drágul annyit egy átlagos termék, mint korábban évente – írja a KSH jelentéséről elemzésében a Pénzcentrum.

A KSH januári jelentése szerint az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek ára 44,0%-kal emelkedett, ezen belül leginkább a kenyér (80,6%), a tojás (79,4%), a vaj és vajkrém (76,6%), a sajt (76,1%), a tejtermékek (75,8%), az édesipari lisztesáru (73,8%), a száraztészta (66,4%), a margarin (57,9%), a péksütemények (56,3%), a baromfihús (48,3%) és a tej (48,2%) drágult. A termékcsoporton belül az étolaj ára 6,4, a liszt ára 0,9%-kal csökkent.

A háztartási energia 52,4%-kal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 88,6, a tűzifáé 58,6, a palackos gázé 50,6, az elektromos energiáé 27,7%-kal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 13,5, ezen belül az új személygépkocsikért 24,2, a konyha- és egyéb bútorokért, valamint a fűtő- és főzőberendezésekért egyaránt 20,6, a szobabútorokért 19,9%-kal kellett többet fizetni.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 15,5, ezen belül a szeszes italok 25,2%-kal drágultak. Az állateledelek ára 49,0, a mosó- és tisztítószereké 33,9, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 29,7, a testápolási cikkeké 29,0%-kal lett magasabb. A járműüzemanyagok 35,9%-kal drágultak. 

A lap kiemeli, hogy az élelmiszerek árának emelkedése eltérő hatással van a társadalom különböző csoportjaira attól függően, hogy milyen termékeket mekkora mennyiségben fogyasztanak. A nyugdíjasok az átlagnál árérzékenyebbek, mint az aktív keresők, mivel költéseikben magasabb az élelmiszerek részaránya és azért is, mert nyugdíjuk emelkedése kizárólag az állam kegyeire van bízva...

ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.