2023. március 13., hétfő

A KERESZTÉNYFASIZMUSSAL AZONOSÍTOTT “MAGYAR SZÍV” 1848 ÉS AZ EMBERI SZABADSÁG ELLENTÉTE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AmerikaI Népszava
2023.03.12.


Már azzal a kifejezéssel is sok a probléma, hogy valaki “magyar érzelmű”, de azt már végképp nem tudjuk, mi az a “magyar szív”. Csak azt tudjuk, mire használják ezt a kifejezést. Rétvári Bence, a BM államtitkára, a polgárőrség ünnepségén (amelyen papír szerint az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékeztek volna), azt mondta: “Sűrű időkben két dologra van nagyon szükségünk: hideg fejre és magyar szívre, mert ez az, ami meg tud minket óvni attól, hogy a biztonságunk, a békénk veszélybe kerüljön.” A forradalom évfordulóján ez azt jelenti: tűrjetek, ne lázadjatok.

A tudósítások szerint az 1848-as forradalomról, a szabadságharcról, a polgári liberális követelésekről, felvilágosodásról, a sajtószabadságról, a polgári jogokról, a parlamentnek felelős kormányról, közteherviselésről, világnézetileg semleges államról egy szó sem esett, ami érthető, hiszen az Orbán-rendszer, benne Rétvári pártja, a KDNP, mindennek ellentéte, amit a felvilágosodás, az emberi és polgári jogok, a civil szabadság, a vallás és az állam valódi szétválasztása jelent. 1848 az olyan rendszerek ellen indult, mint amilyen az Orbán-rezsim. 1848 liberális demokratikus forradalom.

Hogy egy magyar kereszténydemokrata nem tud mit mondani 1848-ról, az érthető, miután az általuk képviselt egyházi és vallásos ideológia a felvilágosodás gyűlölt ellenfele. Senki nem utálja jobban a felvilágosodást, és annak ideológiáját, a liberalizmust, magát 1848-at, mint az európai kereszténydemokráciát is liberális elhajlásnak nevező magyar keresztényfasizmus Ennek a vallási ideológiának a megalkotója, legfőbb történelmi képviselője a szabadságharc ellen gyűjtött pénzt, a katolikus egyház a magyar forradalmat és szabadságharcot eltipró ellenséget támogatta.

Ilyenkor jönnek elő az efféle lózungok, mint a “magyar szív”, ami alatt azt kell érteni, ami értük dobog. A “hideg fej” azt jelenti, hogy amikor ez a fasiszta elnyomó bűnszervezet az országot és az emberek életét tönkreteszi, akkor se kapjon el senkit az indulat, senki ne akarjon itt Petőfi Sándor lenni, hanem maradjon “józan”, “hideg fejű”, és fogja be a pofáját, lapítson, és százszor gondolja meg, hogy elzavarja-e az országot megszálló, kirabló, elnyomó maffiát. Mert ők “a magyarok”, aki nincs velük, az nem magyar. Magyarnak lenni annyit jelent, mint keresztényfasisztának lenni.
*
A “magyar szív” nyelvtanilag annyit jelenthet, hogy egy magyar ember szíve, amely biológiailag nem különbözik más nemzetiségű emberek szívétől. Az ő szótárukban azonban a “magyar szív” azt jelenti, hogy a “keresztény-nemzeti”, antiszemita és fasiszta ideológia és hamis nemzeti identitás támogatója, amivel az országot kisajátító zsarnoki hatalom, az Orbán-féle elnyomó, vérszívó csürhe azonosítja magát. A NER-féle “magyar szív” mindennek az ellentéte, amit a felvilágosodás, a polgári és emberi jogok, a szabadság, az emberhez méltó élet, amit 1848 jelent.

Nekik a felvilágosodás, 1848, a szabadság eszményeinek képviselői, akiknek elvbarátai a nyugati, liberális, demokratikus országokban, “Brüsszelben” vannak, “idegenszívűek”. A keresztényfasiszta ideológia szerint a liberalizmus, az egyéni jogokra épülő jogállam, a társadalmi szabadság, jog előtti egyenlőség, törvényuralom, hatalmi ágak megosztása zsidó találmány. Aki nem fasiszta az zsidó vagy idegenszívű zsidóbérenc. Nekik a “magyar szív” fasisztát, antiszemitát, rasszistát, nácit jelent, egy olyan vallási nacionalistát, aki gyűlöli és elveti a szabadságot és az emberi jogokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.