2023. március 13., hétfő

A MAGYAROKRA „NYOMÁST KELL GYAKOROLNUNK” – KISZIVÁRGOTT IRATOK TÁRJÁK FEL AZ OROSZ VEZETÉSŰ BUDAPESTI BANK MEGROPPANÁSÁT

DIREKT36 / TELEX
Szerző: DIREKT36
2023.03.13.


Igyekezett nagyon magabiztosnak látszani az orosz vezetésű, budapesti székhellyel működő Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank, IIB) nevű pénzintézet tavaly február 24-én, amikor Oroszország megindította Ukrajna elleni invázióját. Egy aznap kiadott nyilatkozatukban azt állították, hogy a „közelmúlt geopolitikai eseményei semmilyen módon nem befolyásolják a Bank működését, stratégiájának végrehajtását, a befektetőkkel, partnerekkel és ügyfelekkel szembeni kötelezettségeinek teljesítését”.

A színfalak mögött ugyanakkor hamar eluralkodott a pánik a bankon belül.

A pénzintézet vezetése egyre növekvő rémülettel fogadta, ahogy a következő napokban és hetekben előbb egy európai pénzügyi szervezet blokkolta a bank forrásait az Oroszországra kivetett szankciókra hivatkozva, majd a háború elleni tiltakozásul több tagország is bejelentette kilépését az IIB-ből, és még a hitelminősítők is sorra bocsátották ki a bankról szóló egyre negatívabb értékeléseiket.

A bank egyik belső irata szerint már pusztán a tagországok kilépése „két nap alatt sok mindent lerombolt abból, amit elértünk”. Egy másik dokumentumban pedig egyenesen úgy fogalmaztak erről, hogy ez „megbénította a bank működését”.

Ezek az iratok részei annak a dokumentumcsomagnak, amelyek az IIB-től szivárogtak ki idén februárban. A fájlokat egy hacker csoport szerezte meg és tette közzé az interneten. Az IIB elismerte, hogy a pénzintézet rendszerét feltörték, de a bank egyúttal azt is állította, hogy ennek a hacker támadásnak az eredményeként „hamis emailek” kezdtek el terjedni.

A Direkt36 is hozzájutott a hackerek által megszerzett iratokhoz, és ennek feldolgozása során összevetettük azokat a bankról korábban szerzett információkkal, valamint megkerestünk számos olyan intézményt, amely az iratok szerint kapcsolatban állt az IIB-vel. Ezek során nem merült fel semmi olyan információ, amely megkérdőjelezné az iratok valódiságát. Megkerestük egy részletes kérdéssorral a bankot is, amely közölte, hogy csak azzal a feltétellel hajlandók válaszolni, ha az összes válaszukat szó szerint és teljes terjedelmében közöljük. Mi jeleztük, hogy ilyen vállalást senki felé nem tudunk tenni, de megígértük, hogy a válaszaik érdemi részét közzé fogjuk tenni. Erre nem reagáltak, az általunk hivatkozott dokumentumok valódiságát ugyanakkor nem vitatták ők sem.

A kiszivárgott iratokból – amelyek egy részét a Hvg.hu már korábban bemutatta – nemcsak az derül ki, hogy a bank katasztrofális helyzetbe került a háború miatt, hanem az is, hogy ebben a helyzetben a többségi tulajdonos oroszok legfőbb szövetségese és támasza Magyarország volt. Az Orbán-kormány tisztviselői próbáltak segíteni abban, hogy elérjék az európai hatóságok által zárolt források megnyitását. Emellett lépéseket tettek arra is, hogy elkerülhető legyen az, hogy az oroszok olyan mértékű befolyást szerezzenek a bankban, amely már akár direkt nyugati szankciókat is vonhatna maga után.

A nyugati szövetségesek már azt is aggodalommal fogadták, amikor 2019-ben az Orbán-kormány aktív támogatásával Budapestre tette át a székhelyét a korábban Moszkvában működő pénzintézet (a bank ügyeit akkoriban a Direkt36 több cikkben is feltárta). A most kiszivárgott iratokból ugyanakkor minden korábbinál nyilvánvalóbb módon kiderül, hogy a magyar kormány valamilyen okból rendkívül fontosnak tartja az orosz dominanciájú bankkal való együttműködést még a háborús helyzet ellenére is.

A magyar kormány több érintett szereplőjét is megkerestük, de nem érkezett tőlük reakció...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.