2023. április 16., vasárnap

A HÁROM JÓMADÁR (NEMZETI MESE)

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.04.16.


Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás Balatonon túl, a Sándor-palotán is túl, ott, ahol a kurtafarkú helloröfi túr, volt ez a Neria, és abban élt, éldegélt három jóbarátmadár. A Feri bátyám, a Zsóti vadász és a Sziszi gyerek. Nem voltak ők mindig olyan rohadt nagy barátok, ezt a vonzalmat csak akkor vették észre magukban, amikor a Viki király hátsója mögött álltak sorban kinyújtott hatalmas nyelvekkel, hogy lef-lef, nyamnyam, nyalják az egyre termetesebbé váló hátsót. Ott tülekedtek, lökdösődtek, hogy hozzáférjenek a nyelvükkel Viki király valagához, gyerekek, és mindeközben úgy egymásba szerettek, míg a világ és még hét rengeteg nap. Is.

No most, gyerekek, és mind az összes nagyérdemű, ez a Feri bátyám nem az a Feri bátyám volt, akinek a Viki király a faluvégi kurta kocsmában egy gőzös reggelen azt ígérte nagy pöckösen, hogy novemberben utal neki nyolcvanat. Ez a Feri bátyám hajdan csótány volt önbevallása szerint, a nemzeté, még akkor, amikor Viki király nem ült Neria trónján, hanem csak ilyen kis porbafingó, hőbörgő jogászfi volt. Feri bátyám meg ifjabb, noha nem fiatal, és azt mondta, hogy tud zenélni, holott már akkor sem tudott, csak fölkötött a nyakába egy pöttyös kendőt, és a színpadról vezényelte az ifjakank, hogy hórukk. Ez volt a tudománya neki, se több, se kevesebb. Azaz, semmi.

Feri bátyám aztán megvénült. Ezért is lett Feri bátyám, holott valamikor csótány volt, aztán meg még most is Ferónak hívatta magát valami ok miatt, és, ahogyan már meséltem, kedves gyerekek, addig-addig tülekedett Viki király ülepénél, amíg az kiutalt neki egy Kossuth díjat meg kurva sok lóvét vele. Feri bátyám élt most már, mint a Márton Hevesen, vagy a Kocsis Máté aranyhala abban a vízben, ahová a rezsi miatt költözni kellett neki (állítólag). Zsóti vadász pedig az Zsóti vadász, akkor még, amikor Feri bátyám vezényelte, hogy hórukk, fingja nem volt Feri bátyámról, de Zsóti vadász volt akkor is, most meg ilyen szentfazék, egyik kezében egy bazi nagy kereszt, a másikban puska.

Vértől iszamos és csöpögő puska, ezt el ne feledjük, gyerekek. És ezzel, mily sajnálatos, mindent is elmondtunk Zsóti vadászról, ezen kívül csak a tülekedés van róla a királyi segg mögött, de az nagyon, meg az éjszakai törvények a sötét homályban. Horror és hullaszag. Maradt még a barátok közül a Sziszi gyerek Csepelről, aki mindent tudott viszont. Rezsit tudott, meg honvédeni, aztán újra rezsit. Illetve főzni ezeken túl, de azt minden nap permanensen. Zsírtól csöpögő pacalt velővel, csirkelábkocsonyát, meg minden szart összefőzött ez a Sziszi gyerek, ő lett a nemzet szakácsa, ahogyan áll a képeken az üst mellett, kezében méretes fakanál, a zsír meg rotyog a paprikában bugyogva.

Vagy fordítva, a paprika rotyog a zsírban. Mert mindig ilyeneket kotyvaszt ez a Sziszi gyerek, és rohadt büszke rá, de nagyon, ahogy a Fészbukk őrzi ezt az egészet. És mondom, ezek hárman a valag mögött szerettek egymásba, hogy már egészen flottul ment az a nyalás, hogy te jössz kérlek, én pihenek kicsinyég, aztán meg majd a másik. Így adták az utat egymásnak az ülep mögött, hogy még egyszer foglaljuk össze, gyerekek, a Feri bátyám, a Zsóti vadász meg a Sziszi gyerek. Így sürögtek-forogtak a fenséges seggnél, amikor Feri bátyám megszólalt egy nap, hogy vége van a télnek. Nem köll fűteni a kastélyban, meg villanyot se ojtani annyira korán, hogy ihajj, szüret...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.