2023. május 15., hétfő

FLECK ZOLTÁN: MAGYARORSZÁG TUDNÁ TELJESÍTENI AZ UNIÓS FELTÉTELEKET, CSAK AZ ORBÁN-KORMÁNY NEM TUDJA

HÍRKLIKK / KLIKKTV
Szerző: HírKlikk
2023.05.14.


Soha nem ér véget kiszámítható módon egy autokrata kormányzás, miközben egy demokratikus vezetésnél mindig lehet tudni, hogy a mandátumok hogyan vannak leosztva, meddig érvényesek és miként strukturálják a jövőt – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Fleck Zoltán jogtudós, egyetemi tanár. Egy autokratikus rendszer egy választáson is elveszítheti a hatalmat, de sokszor inkább egy válság kell hozzá – fogalmazott. Megerősítette, hogy ezt a válságot sem a közgazdászok, sem a társadalomtudósok nem tudják előre jelezni, mint ahogy azt sem, hogy milyen társadalmi, politikai következményei lehetnek.


Fleck Zoltán arról fejtette ki a véleményét, hogy az Orbán-kormány az elmúlt egy évben hogyan stabilizálta a hatalmát és milyen csatákat vív az uniós pénzekért, amelyekről folyamatosan azt kommunikálja, hogy jár nekünk. „Ezek a pénzek nem járnak egyik tagállamnak sem, a közösség meghatározhatja a feltételeit annak, hogy milyen módon juthat hozzá egy tagállam a pénzekhez.”

Hozzátette, a közös pénzek nem úgy működnek, hogy a belépéskor megállapodtunk egy összegben, mennyi pénzt fog elvinni egy tagállam, hanem ezek mindig tárgyalásokhoz, feltételekhez kötöttek.

27 szupermérföldkő

Fleck Zoltán szerint Magyarország tudná teljesíteni a feltételeket, viszont az Orbán-kormány nem tudja, mert a teljesítés azt jelentené, hogy a NER összeomlik.

Tartalmilag sem képes teljesíteni ez a kabinet, mert nem tud jogállami módon kormányozni – tette hozzá. Orbán már nagyon korán megtapasztalta, hogy egyetlen módon tud kormányozni, ha nincs érdemi ellenzék, ha nincs parlamentarizmus, nem ellenőrzi senki a kormány tevékenységét, ha nincs igazi kritikus sajtó és ennek megfelelően alakította át a közjogi berendezkedést – foglalta össze a szakember. „A 27 mérföldkő arról szólna, hogy ezt kell vissza kell alakítani, de hova?”

A nem teljesítés egyik következménye az lenne, hogy az Európai Unió nem finanszírozza tovább az egyik autokratikus berendezkedésű tagállamát, Magyarországot. „Ez középtávon súlyos válságokat hozna létre az országban, finanszírozhatatlanná válnak bizonyos állami tevékenységek és óriási áron máshonnan szerez hiteleket a kormány.”

A másik következmény pedig az lehet, hogy az unió azt mondja, nem akar ilyen politikai következményt előállítani, tehát valamilyen kompromisszumot kötne – mutatott rá Fleck Zoltán. „Lemond az unió a magyar jogállamiságról, belátja, hogy az országban ebben a korszakban nem lesz demokrácia – egyébként is az a magyar választókon múlik, hogy eldöntsék milyen rendszert akarnak –, de az uniót megvédi ezektől a belső ellenségektől és megpróbálja átalakítani a döntési rendszerét olyanná, hogy ne tudjon senki vétózni.”

A jogász szerint az unióban még maguk sem tudják, helyes-e erőltetni a 27 mérföldkövet és a legvégsőkig elmenni, rákényszerítve az országot arra, hogy észrevegye, az autokratikus rendszer nem éri meg neki. „Ha igazán komolyan venné a feladatát az Európai Unió, hogy Magyarországon demokrácia legyen, akkor nemcsak az intézményekre koncentrálna, hanem arra, hogy egy működőképes társadalom jöjjön létre.”

Szerinte, ha például a civil társadalmat, az autonóm szervezeteket közvetlenül finanszírozná az unió, akkor a társadalmat demokratizálná és nem azt próbálná kikényszeríteni, hogy a kormányzat demokratikusan működjön. „Soha nem fogjuk leváltani ezt a kormányt, ha nem lesz integrált társadalom.”

Fleck Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy az unió nem tudja működőképessé tenni az ellenzéket, alapvetően mégiscsak a belső erőkön és a választókon múlik, hogy mi történik.

A rendeleti kormányzás, amelyet három éve tűrnek a magyarok


A rendeleti kormányzás az Orbán-kormány igazi valója, nem tűri a kritikát, a következő fokozat pedig már csak a nyílt diktatúra – foglalta össze. Példának hozta az igazságügyi reformcsomaggal kapcsolatban, „ha egy bírósági rendszerben nincs olyan kontextus, hogy a bírák az alkotmánybírósághoz fordulhatnak vagy az Európai Unióhoz vagy az ombudsmanhoz vagy a sajtóhoz, akkor milyen alapon gondoljuk, hogy a bírói autonómia működőképessé válik pusztán attól, hogy az OBT hatásköreit megemelik.”

Ez a lépés jelentős lenne egy olyan államban, ahol csak az igazságszolgáltatással van baj – mutatott rá.

Összevont választások

Most a kormánynak is fontos ez az önkormányzati választás, hogy legyalulják az ellenzéki nagyvárosokat, óriási lépést tenne előre az autokratikus rendszer a nem fideszes nagyvárosok megnyerésével, mert így tovább stabilizálhatná a hatalmát és ez üzenet lenne az Európai Uniónak – fogalmazott a jövőre egy napon tartandó helyhatósági- és uniós parlamenti választásokról Fleck Zoltán. Hozzátette, a fővárosban nem mehetnek biztosra, mert itt koncentrálódik az ellenzéki potenciál, de egyelőre folytatják a kivéreztetést.

A Klikk TV műsorát itt nézhetik meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.