2023. július 20., csütörtök

ÍGY GURULHATTAK MILLIÁRDOK AZ EGYIK LEGGAZDAGABB MAGYARTÓL AZ ORBÁN CSALÁD FELÉ

24.HU
Szerző: 24.HU
2023.07.19.


A G7 cikke szerint Jellinek Dániel cégének szinte teljes osztaléka Pécsre vándorol, egy Tiborcz István üzleti köréhez tartozó vállalkozóhoz.

Szinte hajszálpontos egyezést talált a G7 gazdasági portál Tiborcz István és az elmúlt években a tíz leggazdagabb magyar vállalkozó közé került Jellinek Dániel cégbirodalmainak pénzárama között. Jellinek vagyonát legutóbb 276 milliárd forintra becsülték, és számos üzletet kötött már az állammal, illetve a miniszterelnök vejével is, de arra eddig nem volt bizonyíték, hogy a hagyományos üzleti kapcsolatnál szorosabb a pénzügyi viszony a két milliárdos között.

A cikk szerint Tiborcz központi cége, a BDPST Zrt. évek óta óriási osztalékbevételeket könyvel el, de ennek eredetéről eddig nem számolt be. 27 milliárd forintot említ a G7, azzal, hogy ez Tiborcz becsült vagyonának durván a fele-harmada lehet. A portál ugyanakkor most talált egy cégdokumentumot, ami arra utal, hogy a pénz forrása végeredményben Jellinek egyik cégének profitja lehet, egy országosan nem ismert pécsi ingatlanvállalkozás közbeiktatásával. Közvetlen bizonyíték nincs erre, de csendestársakra utaló nyomok bőven akadnak a cikk szerint, és a számok is egyeznek az osztalékláncban.

A Gellért Szálló BDPST-nek történő eladása kapcsán vetette fel lapunk az év elején, hogy úgy fest, Jellinek Dániel a Geraldton Invest Zrt. nevű cégében nincs egyedül, ám a hivatalos cégpapírokból nem derült ki a részvényestárs kiléte. Mint megírtuk, szavazatelsőbbségi részvény bukkant fel a cégpapírokban, ami minimális tulajdonrészt jelent, viszont a mindenkori osztalék 99 százalékára jogosította a tulajdonosát. Ennek a felállásnak pedig nincs értelme, ha egyetlen tulajdonosa van a cégnek.

Jellinek akkor azt válaszolta a csendestárs kilétét feszegető a kérdésünkre:

Nincs összeesküvés, nincs semmi különös a Geraldton részvényesi struktúrájában, a csoport több holdingcége hasonlóképpen épül fel, vannak bennük elsőbbségi részvények, ennek azonban családi okai vannak, és a részvényesek kizárólag a családom tagjai. A részletek a privát szférához tartoznak.

Mindez annak kapcsán vetődött fel, hogy bő három év után a Gellért Szálló a miniszterelnök vejének ingatlanos cégénél landolt. A BDPST Zrt. Jellinektől vette meg a patinás fővárosi szállodát, pontosabban a Geraldton Invest Zrt. holdingcéget. Megkérdeztük Jellinektől, hogy eleve Tiborcz Istvánnak vagy – ahogy annak idején a pletyka szólt – a turisztikai területen jelentős befolyással bíró feleségének, Orbán Ráhelnek vette-e meg a Gellért Szállót még 2019-ben, de ő azt közölte, szó sincs frontolásról, azért adta el a hotelt, mert túl sokba került volna a felújítás, és Tiborcz ajánlotta a legtöbbet a szállodáért.


A G7 a szálakat most egy pécsi ingatlanos vállalkozóig, Hornung Áronig göngyölítette. Hornung alapította a Fagales Zrt. nevű céget, amely ontja a pénzt: két évvel az alapítása után, 2019 áprilisában közel 5,4 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött, a következő bő három évben pedig további 23,4 milliárd forintot fizetett ki. A pénz forrása a lap szerint a Geraldton lehetett. Ezt azon az alapon állítja a G7, hogy a Geraldton 2021-es éves jelentésébe bekerült a Fagalesnek kifizetett 4,96 milliárd forint osztalékelőleg, továbbá szinte forintra megegyeznek a Geraldton által kifizetett és a Fagalesbe beérkező osztalékok. 2019 áprilisában a Geraldton 5,4 milliárd forint osztalékról döntött, a következő három évben ezt további 23,6 milliárd forintnyi kifizetés követte, szinte hajszálpontosan annyi, amennyi pénz ilyen formában Hornung Áron cégéhez befolyt.

Ebből azt a következtetést vonja le a G7, hogy

a Geraldton-osztalék haszonélvezője nem Jellinek Dániel családja, hanem a Fagales Zrt., azaz Hornung Áron.


Hornung pedig abba a társaságba tartozik, amely a gimnáziumi évek óta jó kapcsolatot ápol a miniszterelnök vejével – így hosszabbította meg a vonalat Tiborcz Istvánig a cikk. Számszakilag pedig azt mutatta ki, hogy a BDPST-be folyó osztalék beérkezésének üteme „nagyon látványosan lekövette a Fagales Zrt. kifizetéseit”. A BDPST minden érintett évben a Fagales által kifizetett pénznek pontosan a 94,0975 százalékát kapta ilyen formában.

A cikk alapján azonban meglehet, hogy van még csendestárs a háttérben. A leadott hivatalos iratok szerint ugyan a Fagales egyetlen tulajdonosa Hornung Áron, de a NAV tényleges tulajdonosi nyilvántartása szerint Hornungnak csak 76 százalékos részesedése van a cégben. Így pedig elképzelhető, hogy a Geraladtontól kapott, majd lényegében azonnal ki is fizetett pénz nagy része nem hozzá, hanem egy rejtőzködő tulajdonoshoz került. A Fagales Zrt. ugyanis – a Jellinek-céghez hasonlóan – már az alapításkor olyan elsőbbségi részvényeket bocsátott ki, amelyek tulajdonosa a teljes osztalék 99 százalékára jogosult...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.