2023. október 1., vasárnap

IGAZGYÖNGY ALAPÍTVÁNY: ELŐADÁS ÉS BESZÉLGETÉS AZ "IGAZSÁGOSSÁG-IGAZSÁGTALANSÁG" TÉMÁBAN

IGAZGYÖNGY ALAPÍTVÁNY  BERETTYÓÚJFALU
Szerző: LRN
2023.09.29.



A héten nagy szeretettel fogadtuk a „közös értékeink” projektünk első vendégelőadóját Kiss-Papp Csillát. A téma a „igazság-igazságtalanság” volt. Több szinten dolgozta fel Csilla a közösséggel, ezt a két nagyon fontos fogalmat.

Első körben a mesevilág oldaláról közelítettünk, olyan meséket behozva, amelyekben találkozhattunk az igazságtalansággal pl.:(Hófehérke és a hét törpe, Hamupipőke, vagy Ludas Matyi).

Utána a helyi közösségi és a települési szintről elevenítettünk fel olyan eseteket, amelyekben úgy érezhette magát valaki, hogy igazságtalan helyzetbe került. Az ilyen és a jövőbeni hasonló esetek kezelésére próbált Csilla egy -egy „mankót” adni, kérdésekkel. Megkérdezte-e az adott illetőt, hogy miért kerül ebbe a helyzetbe? Mi volt rá a magyarázat? El tudta-e azt fogadni? Volt -e rá ellenérve? Ha ezek szerint próbálja valaki feldolgozni a vele szemben történő vélt, vagy valós igazságtalanságot, sokkal könnyebben eljuthat a feldolgozáshoz.

A mesevilág és a települési szint után az ország szintjén is megvizsgáltuk ezt a két fogalmat. Egy új nézőponton a „jut-jár” szemszögén keresztül. Példákat hoztunk arra, melyek azok a dolgok, amelyek nekünk járhatnak (befogadás, kölcsönös tisztelet, munkahelyek, oktatáshoz, égészségügyhöz való hozzáférés, stb.) és mi az, ami a valóságban jelenleg jut és ide is ér Toldra.

Megnéztük azt is, hogy kinek van abban felelőssége, hogy azok a dolgok, amelyek járnak, vagy járhatnának, azokhoz ki és milyen minőségben jut hozzá országos, regionális, vármegyei és toldi szinten is, és hogy viszonyul ehhez az igazságosság, vagy igazságtalanság érzetünk.

Köszönjük ezt a fantasztikus előadást, beszélgetést. Nagyon jó volt látni és tapasztalni a közösségben a közös előre vivő gondolkodást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.