2023. december 15., péntek

FLECK ZOLTÁN: ORBÁNNAK SIKERÜLT ELINTÉZNIE, HOGY EURÓPA ÉLTANULÓIBÓL PÁRIÁK LETTÜNK

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.12.15.


Úgy tűnik, Orbán zsarolási technikája még működik, mert az Európai Unió számára a „magyar ügynél” fontosabb, hogy képes legyen Európa határainál befolyásolni a háborút, és védekezni tudjon a putyini faktor ellen. Így vélekedik Fleck Zoltán alkotmányjogász arról, hogy a magyar vezetés jelezte, megfelelő kompenzáció fejében eláll az Ukrajnával tervezett csatlakozási tárgyalások vétőjától.


Orbán Balázs a miniszerelnök politikai igazgatója a Politicoban megjelent interjúban közölte, hogy „Magyarország akkor vonná vissza az ukrajnai támogatás elleni vétóját, ha Brüsszel hajlandó kifizetni az összes olyan uniós pénzt, amit a jogállamisági aggályok miatt zároltak”. Csakhogy, az európai asztalokon már van terv a zsarolás kivédésére. Orbánnak pedig sikerült elintéznie, hogy Európa éltanulóiból páriák lettünk, akiket semlegesíteni kell valahogy – mondta az elemző.

Mennyire mutatják meg a fejlemények az orbáni politika arcát, milyen ez az arc?

Ez egy olyan arc, ami csak szégyenkezésre ad okot. Figyelve az európai politikusok véleményét, egész világos, hogy ők sem értékelik máshogy, mint egyszerű zsarolást. Ha arra lenne kíváncsi valaki, hogy milyen arc ez, akkor azt mondanám: ez a bűnöző arca. Ez egy bűnöző. Szerintem, aki enged az ilyen típusú zsarolásnak, azt legközelebb is zsarolni fogják, és ezt Európában is pontosan tudják a politikusok. Azt is tudják, hogyha egy kis ország piti zsarolója ilyen módon tudja sarokba szorítani az úgynevezett közös értékeket, akkor azok nagyon gyengék, semmit sem érnek. Az a helyzet, hogy semmi köze a magyarországi jogállamisági feltételeknek, a pénzügyi szankcióknak és a 7. cikkelynek az Ukrajnának szánt támogatáshoz, és az Ukrajnával kezdődő csatlakozási tárgyalásokhoz. Egyszerűen ahhoz van köze, hogy az Orbán-rendszer Putyin szolgálója, és a magyar szuverenitás lábbal tiprója, mert kiszolgáltatta a magyar pozíciót egy háborús bűnösnek.

Orbán Viktor persze tagadta mindezt és azt mondta, egyetlen olyan eset sem volt, amikor Magyarország álláspontját az határozta volna meg, hogy kapnak-e uniós forrásokat, vagy sem. „Vannak pénzügyi kérdések és pénzügyi alkuk (…), meg vannak mély szakpolitikai vagy elvi jelentőségű ügyek, a kettőt sosem szabad összekeverni”…

De hazudik. Mindig is azt mondta, hogy figyelik, mit mondanak. Nehogy valaki azt higgye, hogy Orbán Balázsnak autonóm véleménye van bármiről is. Itt autonóm véleménye senkinek sincs, beleértve a köztársasági elnököt is. Mindenki azt csinálja, amit Orbán mond. Orbán fütyül, ők meg táncolnak, hogy egy óriásplakátról vonjam a frazeológiát. Nehogy azt gondolja valaki, hogy itt kibeszélés van! Lázár János néha kibeszélt, aztán félretették. Navracsics Tibor néha egy kicsit kibeszélt, más hangsúlyokkal mondott valamit, félretették. Aztán visszaszivárogtak, miután megfegyelmezték őket. Nem úgy van, hogy bárkinek lenne lehetősége kibeszélni. Ez egy egységes monolit autokratikus politika, amiben le vannak osztva a szerepek.

Ez azt is jelenti, hogy van az a pénz, amiért feladják az elveket?

Elvek már régóta nincsenek. Ez egy igazi elvtelen politika, aminek egyetlen dolog számít, a hatalom megtartása, mert abból pénz és újabb hatalom következik. Ez a rendszer természete. Ezért semmi nem drága, a magyar állampolgár élete, Magyarország szuverenitása, az uniós tagságunk – semmi nem érdekes...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.