2024. január 26., péntek

82 MILLIÁRDBA KERÜLHET AZ INGYENES SZOFTVER BEVEZETÉSE AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNYEKBEN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2024.01.25.


Egy úgynevezett kétezres, vagyis nem nyilvános kormányhatározattal tette kötelezővé a kormány a Poszeidon EKEIDR iratkezelő rendszer használatát több száz állami szervezetnél. A szoftvert Palkovics László ex-miniszter barátjának a cége, az SDA DMS fejlesztette. Az iratkezelő licencét ingyen kapják meg az érintett intézmények, de a rendszer bevezetésével és fenntartásával járó minden egyéb költséget saját forrásból kell fedezniük. Ez pedig hatalmas pluszkiadást jelent többek között az adósságokkal küzdő kórházaknak is. A program működéséhez szükséges „ellátási csomagot” ugyanis egy 82 milliárd forintos keretmegállapodás keretében öt cégtől lehet beszerezni közbeszerzési eljárás lefolytatásával. Vagyis: akár 82 milliárdba is kerülhet az iratkezelő rendszer bevezetése az állami szférában. Cikkünk második részében bemutatjuk, miért tűnik színlelt eljárásnak a gigatender, és ki profitálhat mindebből.


Ahogy azt cikkünk első részében megírtuk, több száz állami szervezetnek kell bevezetnie egy egységes iratkezelő rendszert az intézményeiben 2024 végéig. Az, hogy valahol már van bevált, jól működő iratkezelő rendszer, nem lehet kifogás, ugyanis a – nem nyilvános – 2044/2023. kormány határozat alapján az érintett szervezetek számára az EKEIDR rendszer bevezetése kötelező. A történet külön szépsége, hogy ugyan a szoftver licencét ingyen kapják meg az intézmények, minden más költséget nekik kell állniuk.

A Poszeidon EKEIDR Irat- és Dokumentumkezelő Rendszer fejlesztője az SDA DMS Zrt., amelynek tulajdonosa Fauszt Zoltán, Palkovics László ex-miniszter volt üzlettársa. A szoftvert az állam az EKOP-3.1.2. projekt keretében vásárolta meg a cégtől, de hogy pontosan milyen feltételek mellett, azt egyelőre nem tudni. A szerződést ugyanis cikkünk megjelenéséig egyik minisztériumtól sem kaptuk meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.