2024. január 3., szerda

NAGY MÁRTON: GYORSULÓ ÜTEMŰ REÁLBÉR-NÖVEKEDÉS JÖN IDÉN

INDEX
Szerző: NAGY MÁRTON
2024.01.03.


Egy boldogabb és sikeresebb év következik: 2024-ben a belgazdaságra kell összpontosítani.

Amikor a magyar embereknek boldog és sikerekben gazdag új évet kívánunk, akkor nem pusztán reményeinkre alapozott kívánságunkat fogalmazzuk meg, hanem egy elemzésekre épített, igencsak valószínű forgatókönyvet látunk magunk előtt. Egy olyan pozitív jövőképet, amit a magyar gazdaság a saját erejéből el tud érni – feltéve, hogy a korábbi évektől eltérő módon nem érkeznek újabb, még súlyosabb, világrengető katasztrófák. A kormány úgy látja, a magyar gazdaságban a növekedési képességek és irányok több mint megfelelőek, és, ha a kátyúkat jó érzékkel ki tudjuk majd kerülni, akkor a növekedés sebessége is jelentős mértékű lehet.

2024-BEN A GAZDASÁGBAN BOLDOGABB ÉS SIKERESEBB ÉV KÖVETKEZIK.

2023 a háborús és az elhibázott szankciós hatásokkal szembeni küzdelem, de ahogy azt a miniszterelnök meghirdette, különösképpen az infláció elleni harc éve volt. A tavalyi évet úgy kezdtük, hogy magas inflációt, ennek következtében pedig csökkenő beruházásokat és fogyasztást láttunk. Szinte csak a növekedésünket erodáló tényezők tornyosultak előttünk.

A növekedést fenyegető egyik legfőbb akadályt, az inflációs rémet végül hosszú küzdelemben legyőztük, így a gazdasági-társadalmi berendezkedésünk alapját jelentő munkaalapú és családbarát rendszert meg tudtuk védeni. Az inflációt tekintve már visszasimulunk a régiós országcsoportba, sőt, novemberben Csehországban már a hazainál magasabb éves inflációt mértek.

A MAGYAR GAZDASÁG ÉS KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJA IS VÁLSÁGÁLLÓNAK BIZONYULT.

A világgazdasági ellenszélben is meg tudtuk őrizni a növekedés alapjait, az innovatív gazdaság egészségét garantáló alapszöveteket. A várakozásaink szerint 4 százalék körülire gyorsuló 2024-es növekedés tehát nem kormányzati vágyálom, hanem a 2023-as év folyamatainak egyenes következménye. A harmadik negyedévtől kezdődően megindult a gyors kilábalás, újra nő a gazdasági teljesítmény – sőt, negyedéves alapon az unióban az egyik legnagyobb mértékben. A legfontosabb egyensúlyi mutatóink helyreálltak, az energiaválság elmúltával az ikerdeficitünk is a múlté, a külkereskedelmünk és a külső egyensúlyunk hónapról hónapra újabb és újabb pozitív meglepetéseket okoz. Ezt a kedvező gazdasági képet a hitelminősítők is megerősítették decemberben.

A kedvező gazdasági kép önmagában azonban nem lesz elegendő a gazdasági növekedés biztosításához, a kormány továbbra sem lehet tétlen szemlélő – a korábbi aktív és jól célzott gazdaságpolitika folytatása szükséges. A gazdasági növekedés helyreállításához legelőször három, ráadásul egymással összefüggő területen szükséges előrelépni. Első lépésként helyre kell állítani a lakossági fogyasztást, második lépésként a belgazdasági termelést és beruházásokat kell jelentősen ösztönözni, harmadik lépésként pedig tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.