2024. január 2., kedd

ORBÁN VIKTOR EGYRE INKÁBB EGY SZERENCSELOVAG, ÁLLÍTJA ORBÁN KRISZTIÁN KÖZGAZDÁSZ

TELEX
Szerző: PATAKFALVI DÓRA
2024.01.02.


„[Orbán Viktor] 2018-ig egy intellektuális próféta volt, az orosz ügyben viszont annyira rossz lóra tett, hogy hosszú távon semlegesíti ezt a képet. Az, ahogy kapaszkodik ebbe a rettenetesen rossz döntésbe, egyre inkább a szerencselovag irányába tolja őt”


– fogalmazott Orbán Krisztián közgazdász a hvg360-nak adott terjedelmes interjújában. Az elemző azt mondta, a nagyhatalmi helyezkedésben egy olyan verseny indult el, amelyben nemcsak az a tét, hogy

„Ukrajnában háború lesz vagy béke, hanem most fektetjük le a jövő világrendjének szabályait és azt, milyen vörös vonalakat nem lehet büntetlenül átlépni.”


Hogy a magyar miniszterelnöknek bejöhet-e, hogy a jelenlegi, Amerika és Kína vezetésével kialakult, kétpólusú világban Kína felé is húz, a közgazdász úgy válaszolt:

„Tartósan bizonyosan nem.”

Az elemző ekkor Dani Rodrik török–amerikai kereskedelmi közgazdászt idézi, aki szerint „nem lehet azt a három célt egyszerre megvalósítani, amit az elmúlt 30 évben próbáltak, vagyis nincs egyidejűleg nagyvállalati dominanciájú globalizáció, nemzetállami szuverenitás és az emberek számára kedvező szabályokat hozó demokratikus politika.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.