2024. február 29., csütörtök

GERGELY MÁRTON: VÁNDORPALOTA

HVG
Szerző: GERGELY MÁRTON
2024.02.


A házasság hete kezdődött idén február 11-én, a magyar politikatörténet leggyorsabb válása lett belőle. A szakító felek egymás nevét sem hajlandók kimondani, nem mutatkoznak egymás társaságában. A vagyoni osztozkodás is gyors volt, elvégre Orbán Viktor mindenkivel köt előzetes szerződést, aki pedig elfeledné a kötelességeit, annak Rogán Antal olvassa fel a jogait. Novák Katalin nem is kockáztatott, bukásában is szófogadó maradt.

Még mondja valaki, hogy a takarítás nem férfifeladat. Az állam első sorában helyreállt a rend. Miután a huszárt az EP-lista élére léptette, a nagymester sáncolt egyet az Alkotmánybíróságon. Az AB királyát áttolta a Sándor-palotába, miközben Brüsszelből egy újabb bástyát rakott az alaptörvényét védő tizennégy másik figura mellé. A sakklépéseket és azok logikáját a Fókuszban rovat mutatja be, ahogy feltárja Sulyok Tamás államfő kevésbé tekintélyes múltját is. A Világ rovat ehhez hozzáteszi azt a történetet, amit Orbán biztosan szorosan követ, és a mostani jelöltállítását is részben inspirálhatta: az illiberális lengyel államfő harcát a demokrácia visszaállítása ellen.

Újra bebizonyosodott, hogy ebben a rendszerben arra van gyors és hatékony megoldás, ami a hatalomnak fontos, minden mást üres szavakkal intéznek el. Utóbbira a gyerekvédelem a legjobb példa, ahol Orbán szintén nagytakarítást ígér, a vezető tisztviselők átvilágítását, a rendszer reformját. Magyarország rovatunk bemutatja, hogy lenne is mit feltárni, méghozzá ott, ahol a miniszterelnök helyismerete a legnagyobb: Fejér megyében. Ráadásul a bicskei gyerekotthonban történtek egyes szálai nem a múltba vezetnek, hanem a kormány jelenleg is hivatalban lévő beosztottjaihoz. A tessék-lássék feltárásról Tóta W. Árpád ír Vélemény-cikkében, míg a Magyarország rovat mutatja be, hogyan végez látszatnyomozást az integritási hatóság, amikor a korrupciót üldözi kormányzati megbízásból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.