2024. február 29., csütörtök

NEM ÍGÉRHETNEK MÁST, MINT VÉRT, SZENVEDÉST ÉS KÖNNYEKET?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2024.02.28.



Mi értelme van a cél nélküli szenvedésnek? – többi között ezt a kérdést tette fel a súlyos betegséggel küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász videóüzenetében a hétfői parlamenti vitanap kapcsán. Mint mondta, sajnálja, hogy az Országgyűlésnek nem volt fontos az emberek életvégi döntéséről szóló politikai vita, hiszen azt egy zsúfolt nap végén, este 9 órai kezdettel tartották meg.


A parlament előzetes ígérete ellenére, hétfőn nem tartott valódi vitanapot az emberi méltóságról, ami a legfontosabb kérdés hazánkban – írta posztjában a gyógyíthatatlan ALS betegségben szenvedő ügyvéd, alkotmányjogász. Ugyanis a témát a parlament egy előre eldöntött NATO-csatlakozás és köztársasági elnökválasztás utánra száműzte a nyilvánosság korlátozásával. Az ügyben megindult társadalmi párbeszédet ez sajnos semmibe veszi – vélte Karsai Dániel, aki rövid videóüzenetben fejezte ki sajnálatát, amiért a parlamentnek nem fontos a méltósággal befejezett élet. Ahogy mondta, eddig csak az hangzott el, hogy mindenképpen az életet kell védeni. „Orbán Viktor nekünk, halálos betegeknek, akik értelmetlenül hatalmas szenvedésnek vagyunk kitéve, vért, szenvedést és könnyeket ajánlott fel. Mi értelme van a cél nélküli szenvedésnek?” – tette fel a kérdést az alkotmányjogász.

50 ellenzéki képviselő együtt kezdeményezte, hogy a parlament tartson politikai vitát „Az életvégi döntésekről” címmel és témakörben. Eredetileg 2024. február elsejét nevezték meg a vita időpontjául. Indoklásuk szerint az önkéntes, aktív eutanázia kérdése, magyarországi tilalmának kapcsolata az alapvető jogokkal és az alkotmányos alapelvekkel az elmúlt hetekben a közéleti vita egyik kiemelt témájává vált. Kiemelten fontos morális és egyben szabályozási kérdésről van szó, amely potenciálisan minden honfitársunkat érinthet, akár saját maga, akár szerettei révén. Karsai Dániel jogtudós a saját betegségén keresztül szembesítette a nyilvánosságot – benne az Országgyűlést – ezzel a rendkívüli súlyú kérdéssel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.